Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)
A ZONGORA FELTALÁLÓI
szereplője, afféle Paprika Jancsi. Egy mai művész nem érezné különös megtiszteltetésnek azt, hogy nevéből ilyen szójátékot csináljanak, de a párizsi siker Pantaleon Hebenstreitnek az egész európai nyilvánosság előtt való hivatalos elismerést jelentette. A zenészvilág már eddig is ismerte és becsülte, XIV. Lajos pártfogása pedig megnyitotta előtte a főúri körök ajtóit is. A legkülönbözőbb európai udvarokból küldtek hozzá tanítványokat, hogy ebből a rendkívül nehezen kezelhető hangszerből megtanulják kicsalni azokat a csodálatos hangokat, amelyekkel Hebenstreit bűvölte el hallgatóit. Jellemző a pantalon nehéz játékmódjára, hogy az egyik ilyen tanítvány (maga is karmester) egy év alatt csak egy darabot tanult meg, igaz, hogy ezt tökéletesen. A rendkívül nehéz játékmódon azzal próbáltak segíteni, hogy a pantalont klaviatúrával szerelték fel, és primitív zongoraszerkezet segítségével szólaltatták meg a húrokat. Adlung az 1758-ban kiadott Gelahrtheit-ben57 írja: ,,.. . Hammerwerk-ek, vagy Hammer Pantalon-ok, amelyek a cembalóhoz vagy a clavicytheriumhoz hasonlítanak, kalapácsokkal rendelkeznek, ezek fából vagy csontból készülnek, fém- vagy fanyelekkel vannak megerősítve, és alulról vagy felülről ütik meg a húrt, A legfelső oktávokban ötszörösen, középen négyszeresen, és lent háromszorosan vannak húrozva az egyenlő hangerő elérése céljából.” Azt mondja, hogy bár ezeknek a kalapács-szerkezeteknek nincs az a világos ezüstös hangjuk, mint a cembalónak, de kamarazenéhez elég erősek és ami a legjobb, nem kell annyit mérgelődni — mint a cembalónál — a pengetők javításával. Ehhez írt jegyzetében beszél arról, hogy Bartolomeo Cristofali (ezt a névváltozatot találjuk Matthesonnál is) „kitalált egy módot kalapács-szerkezetekkel forté-t és pianó-t lehetővé tenni”. Idézi Matthesont, majd azt, hogy Schröter magának követeli az elsőséget, mert őt 1717-ben csak az irigyek fosztották meg attól, hogy a drezdai udvarnál megérdemelt előnyökhöz jusson. Furcsa módon a klaviatúrás pantalonok még a 80-as években is népszerűek voltak. Nagyobb részüket ekkor még tompítóval is felszerelik, sőt pedállal szabályozható változatokkal is ellátják. A zenészek többsége azonban túl lármásnak találta a pantalont, amin nem is csodálkozhatunk, hiszen a húrokat borítás nélküli fa- vagy csontkalapácsok szólaltatták meg.58 De maga az eredeti pantalon is kihalásra volt ítélve, amit nemcsak rendkívül nehéz játékmódja, de hallatlan fenntartási költségei is siettettek. Valószínűleg készítettek olyan típusokat is, amelyekre a hangerő kedvéért még több húrt szereltek fel: ui. némelyik forrás 276 bélhúrról beszél. A könynyen szakadó bélhúrok pótlása pedig valósággal elviselhetetlen költséget jelenthetett. Hebenstreit a dróttal körülfont bélhúrokhoz más verőt használt, mint az acélhúrokhoz. Ez még jobban kiemelte a két hangszín különbségét. Valószínűleg ezen belül még további kombinációkat kapott azáltal, hogy ugyanazon a húrrendszeren is különféle fajtájú verőket alkalmazott a hangszín-változatok számának növelésére. (A mi felejthetetlen Rácz Aladárunk is többféle ütőt használt.) Hebenstreit rendelkezésére állt tehát a cembalo hangszínváltásainak gazdagsága és még a cembalónál is nagyobb hangerő, ugyanakkor a cembalóval szemben mérhetetlen fölényt biztosított számára a dinamikai rajz korlátlan formálási lehetősége. Nem tekinthetjük véletlennek tehát, hogy Hebenstreit játéka olyan nagy hatással volt kortársaira. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a zongora feltalálói mind kísérleteztek felülről ütő mechanikával is, és a XVIII. században szinte általánosan „Pantalon”-nak nevezik azokat a zongorákat is (tehát nemcsak az igazi klaviatúráspantalonokat), amelyek felülről ütő mechanikával vannak ellátva. Bartolomeo Cristofori (1655—1731) firenzei hangszerkészítő 1709-ben készítette el az új kalapács-mechanika első modelljét. Scipio Maffei 1711-ben ismerteti a „Giornale di letterati d’Italia”-57 Jacob Adlung: Anleitung zu der musikalischen Gelahrtheit. 1758. (Bärenreiter, 1953). ÄÄ Schubart így vélekedik: „A pantalonok sem lennének kellemetlenek, ha nem hasonlítanának oly gyakran bádog tehénkolompok kellemetlen hangjára.” 43
