Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)

A ZONGORA FELTALÁLÓI

A ZONGORA FELTALÁLÓI Az első kalapács-szerkezet talán még a XIV. században keletkezett. A párizsi könyvtár egy 1400 körüli kézirata említi a „Dulce Melos”-t, egy cimbalmot, amely billentyűkkel volt ellátva. Hogy a mechanika milyen lehetett, azt nem tudjuk. Lehetséges az is, hogy az ebben a korban gyakorta említett „echequier” is valamilyen kalapácsszerkezet volt, mert échec, check annyit jelent, mint nekiütődés, hozzáverődés.54 Bizonyos azonban, hogy 1600 körül már készítettek kalapács-szerkezetet. Arnold Dolmetsch közli,55 hogy alkalma volt megvizsgálni egy 1610-ben készített németalföldi eredetű hangszert. Igen kis méretű, a billentyűkre erősített kalapácsai voltak, a bécsi mechanika valamilyen egysze­rűbb formájaként. Tompítója nem volt s a hangszer általában nagy cimbalomra hasonlított. A kalapács-szerkezetek közvetlen mintaképe végül is a cimbalom lett. A cimbalom így kétszeresen őse a zongorának. Előbb a cembalo alakult ki belőle, majd a XVIII. század elején egy zseniális cimbalmos — Pantaleon Hebenstreit — fellépése nyomán, egymástól függetlenül, egyszerre hár­man is kidolgozzák a kalapács-szerkezetet. Olaszországban Cristofori, Németországban Schröter, és Franciaországban Marius szerkeszt olyan mechanizmust, amellyel — ugyanúgy, mint a cim­balom verőivel — piano és forte is lehetett játszani. Pantaleon Hebenstreit (1669—1750) egy ideig Lipcsében táncmester, majd Eisenachban és Drez­dában karmesterkedik. (Drezdában udvari táncmester is). Zeneszerző és kiváló hegedűs, hegedű­játékát Telemann is dicséri. Azt mondja, hogy mint Pantaleon Hebenstreit utódjának nehéz volt megállni a helyét ilyen virtuóz után. Pantaleon Hebenstreit 1690-ben készítette el újfajta cimbalmát. Hangszere négyszer akkora volt, mint egy rendes cimbalom, és két külön rezonánssal rendelkezett.56 Az egyik bélhúrokkal, a másik fémhúrokkal volt ellátva és ezeken felváltva játszott. A rendkívül átható hangú hangszernek — amelyen a felső oktávok háromszorosan voltak húrozva és összesen 185 húrral rendelkezett — „dämpfer”-e, tompítója nem volt, és így a húrok zúgását a játékos kézzel vagy karral volt kényte­len elfojtani. Schrötert — írásai szerint — Hebenstreit játéka ösztönözte arra, hogy olyan billentyűs-hangszert (clavier instrument) készítsen, amelyen tetszés szerint erősen vagy gyengén lehet játszani. Igen valószínű, hogy Mariust is Hebenstreit inspirálta, hiszen Párizsban Hebenstreit játéka óriási fel­tűnést keltett. 1705-ben adott hangversenyei lázba hozták Párizs zenekedvelő köreit, és XIV. Lajos udvarában is nagy sikerrel lépett fel. A hatalmas nagyságú hangszeren egyes hangok igen nagy távolságra kerültek egymástól, és ez játék közben néha — elég komikusán ható — hirtelen mozgásokat kívánt. Valószínűleg ez volt az oka annak, hogy XIV. Lajos, aki egyébként is elhalmozta kegyének jeleivel a művészt, „kegyes­kedett” „Pantalon”-nak elnevezni hangszerét. Pantalon ugyanis a francia—olasz bábjáték egyik 54 Hanns Neupert: Vom Musikstab zum modernen Klavier. (Junghanns könyvében, 1952.) 55 Arnold Dolmetsch: The Interpretation of the Music of the XVIIth and XVIIIth Centuries (London, 1915. 431. old.) 5B Van olyan leírás is, amely szerint a pantalon egyetlen — kétfelől húrozott — rezonánssal rendelkezett. így ha az egyes tételeknél más hangszínt akartak, megfordították a hangszert. (Ernst Fiadé i. m. 249. old.) Ez a leírás azonban valószínűleg téves, hiszen ilyen nagyméretű hangszernél meglehetős „felfordulást” okozott volna minden egyes színváltás. 42

Next

/
Thumbnails
Contents