Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)

A CLAVICHORD

Minden korabeli iskola tanítja, így az 1802-ben megjelent Gáti István-féle11 is megemlíti.

. a kláviszt ... annyiszor kell megröszkettetni, ahány pont van a kóta felett”.12 Beethoven több művében is találunk olyan részleteket, amelyeket nyilvánvalóan a clavichordnak ez a különleges vibrato-lehetősége inspirált:

Beethoven Op. 106. II. tétel, 164. ütem.

Beethoven Op. 69. A-dúr gordonka szonáta, II. tétel.

Még Chopinnél is találunk ilyen clavichord hatást, a h-moll prelude felső szólamában.

Egészen a XIX. század elejéig minden billentyűs hangszer tanulásának alapja a clavichord játék volt. Praetorius a Syntagma Musicum (1619) II. kötetének 61. oldalán írja: „A clavichord minden billentyűs hangszer alapja: úgy mint orgonának, clavicembalónak.. . stb. Ezért kell ezen tanítani az orgonista növendékeket is kezdetben: többek között például azért, mert nem kell olyan nagy

11 A kótából való klavírozás mestersége, melyet készített az abban gyönyörködök kedvéért Gáti István.

12 Úgy látszik, az is előfordult, hogy egyes előadók túl sok vibratót alkalmaztak, mert D. G. Türk ezt írja híres zongoraiskolájában: „A vibratót (Bebung) csak hosszú hangoknál és különösen a szomorú karakterű daraboknál lehet alkalmazni . . . Egyébként mindenki tudja, hogy ez a manír csak clavichordon, sőt csak nagyon jó clavichordon valósítható meg. Mindenképpen őrizkedjünk a túl gyakori vibrálástól, és ha alkalmazzuk, akkor a hangnak annyira csúnya felhajtásától, ami a túl heves utánnyomás következménye.”

J5