Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)

A CLAVICHORD

és jónevü zeneszerzők — mint pl. Jacques Aubert, aki a XVII. század elején a párizsi Nagyopera egyik kedvelt balettszerzője és koncertmestere — írtak szonátákat, duetteket és más előadási darabokat vielle-re.2 Ez volt az utolsó fellobbanás. A XIX. század folyamán mint népi hangszer is elvesztette jelentőségét az organistrum, a XX. század folyamán pedig szinte teljesen eltűnt. Még nálunk is, ahol még nemrég egyes vidékek, mint pl. Szentes, híresek voltak tekerőkészítőikről és játékosaikról, ritkaságnak számít.

Látjuk, hogy a monochord mint hangszer, az organistrum mellett teljesen jelentéktelen. Miért olyan egyöntetűek mégis a szerzők a clavichord közvetlen ősének, az organistrumnak az eltagadásában ? Erre igen egyszerű a magyarázat: szégyellték !

Mit ír Praetorius?3 Illetve mit nem ír, mert csak annyit mond, hogy a „Bauren und Bettler

3. ábra. J. Toorenvliet: Zenélő társaság. Drezdai képtár.- Haydn öt koncertet írt az organistrum egy érdekes változatára: a vielle organisée-re (olaszul: lira organizzata). Ennél a hangszernél a kerék nemcsak a húrokat szólaltatta meg, hanem egyúttal egy fújtatót is működtetett, amelyhez egy vagy két sípsor volt kapcsolva. Az organistrum gyenge dallamhúrjának hangjait így nemcsak meg lehetett erősíteni, hanem változatosabbá is lehetett tenni a vele együtt szóló sípokkal. (Haydn ezeket a koncerteket és az ugyanerre a hangszerre írt notturnókat művei jegyzékébe nem vette fel.)

3 Michael Praetorius: Syntagma Musicum 1619. (Bärenreiter).

9