Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)

A CLAVICHORD

1. ábra. Szentesi tekerő.

2. ábra. Organistrum képe egy 1240 körüli angol zsoltároskönyvből. (Ez a kép is valószínűsíti, hogy az organistrum kisebb változatai is használatban voltak. Lásd 7. oldalt.)

egyszerre szólaltatja meg, tehát a kísérő húrok is mindig szólnak és így ún. dudabasszust adnak. A dallamhúron érintők segítségével lehet különböző magasságú hangokat kapni.

Az organistrum érintőinek működése a lehető legegyszerűbb. A játékos alulról felnyomja az érintőket, és azok, amikor a játékos elengedi őket, önsúlyuktól visszaesnek. Már a XII. században van azonban nyoma annak is (Gerbert, idézett mű), hogy olyan, tengelyen forduló érintőket alkalmaztak, amelyek, éppen úgy, mint a clavichord billentyűi, emelőként működve, alulról fogták meg a húrt.

Az organistrum általánosan elterjedt népi hangszer volt már a X. században, és szerepe a következő századok folyamán sem csökkent. A hangversenyéletben azonban csak Franciaországban érvényesült a XVIII. század folyamán. Ekkor a legkiválóbb hangszerkészítők foglalkoznak a „Vielle” (a tekerő francia neve) készítésével,

8