Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)

KÖNNYŰ VAGY NEHÉZ JÁRÁS

84. ábra. A Steinvvay-féle gyorsított akció (1931—1936). Lényege: az A-val jelölt legömbölyített mérleg-bak és a képen B-vel jelölt több ólombetéttel való érzékeny beszabályozás. (Theodore E. Steinway: People and Pianos. 1953.)

az előbbi megoldást. Ha azt is figyelembe venné, hogy a külső végén elhelyezett ólomdarab által a tehetetlenségi nyomaték megnő, akkor nem döntene ilyen könnyen. A tehetetlenségi nyomaték növekedése azzal jár, hogy az egyszer megindított billentyű valósággal elszalad a játékos ujja alól, az érintés pillanatában nehéz járású billentyű a megindulás után könnyű járású lesz.

A Steinway-gyár nagy jelentőségű szabadalma volt a „gyorsított akció”. Ennek egyik jellemző ismertetőjele a mérlegponthoz közel elhelyezett több ólomdarab. A mostani Steinway-zongorákon viszont sokszor látunk olyan ólmozást, amelynél — a gyorsított akció elvével teljesen ellen-85. ábra. Steinway-zongora billentyűinek ólmozása. 1963.

tétesen — az ólmot a játszórész vége felé helyezik el. Az előbb leírtak alapján érthető, hogy az így elkészített hangszerek az üzleti szempontoknak jobban megfelelnek. És az is elképzelhető, hogy még olyan „művészek” is akadnak, akik éppen az ilyen zongorát szeretik.126 Bizonyosra vehetjük, hogy a zenei műveltség emelkedésével minden gyár kénytelen lesz figyelembe venni a mechanika kiegyensúlyozásánál azt, hogy a hangszer minél engedelmesebb, a játékosnak minél megbízhatóbb eszköze legyen. Elsőrendű követelmény lesz tehát a billentyűkarok arányának olyan kialakítása, amely minél kevesebb ólom beépítését teszi szükségessé. Az ólomdarabok beépítésénél viszont nyilvánvalóan az egyetlen helyes eljárás (ha ez a beépítés elkerülhetetlen), hogy inkább több ólmot helyezzenek el, de a mérlegponthoz közel, mint kevesebbet a játszórész végébe.

126 1955-ben egy ilyen módszerrel ólmozott zongorát a magyar zongoristák szinte egyhangúan utasítottak vissza, s a gyár ki is cserélte egy megfelelően engedelmes hangszerre.

7*

99