Petrik Ferenc (szerk.): A szerzői jog - A gyakorló jogász kézikönyve 3. (Budapest, 1990)
Első rész. A szerzői jog általános szabályai - III. fejezet. Vagyoni jogok
díjazás az egyik esetben sem illeti meg. (A kiállításnak közvetve lehetnek vagyoni kihatásai, a szerző munkásságának megismertetése és értékelése révén.)- Megilleti a szerzőt az ún. „követőjog” (Szjt. V. 35/A. §), amely szerint a védelmi időn belül részére - a Vhr. által meghatározott esetekben és összegben - akkor is szerzői dijat kell fizetni, ha a képzőművészeti vagy iparművészeti alkotást a mindenkori tulajdonos másnak eladja. Bár a dologban megtestesült mű esetén a tulajdonjog, az átruházás, az ellenérték stb. tekintetében a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni, több vonatkozásban jelentősége van annak is, hogy mindezek végső soron a szerző vagyoni jogai közé tartoznak. Legvilágosabban ez a szerző házassági vagyonjogi viszonyai, valamint az öröklési jog körében mutatkozik meg. Ezen felül nyilvánvaló jelentőséget tulajdonít az ítélkezési gyakorlat a szerzői jogi vonatkozásoknak a kártérítési követelések tekintetében is. A képzőművészeti vagy iparművészeti alkotás más részére való időleges átengedését aszerint kell az Sqt. 13. §-ának (1) bekezdésén alapuló felhasználási, illetve a Ptk. 583. §-a szerint megkötött haszonkölcsön vagy pedig egyéb (pl. a Ptk. 423. §-a értelmében bérleti) szerződésnek tekinteni, hogy az átengedés célja a műnek a nyilvánossághoz való közvetítése volt-e. Bárminek is minősül azonban a szerződés, a mű (a műpéldány) elveszése, megsemmisülése vagy megrongálódása miatt a kártérítés összegét a szerző vagyoni jogaiból kiindulva kell megállapítani. Konkrét ügyben pl. a Fővárosi Bíróság (25. P. 27 859/1969.) a műpéldány pályázat céljára való átadását haszonkölcsön-szerződésnek minősítette, azonban kártérítésként nem csupán a műpéldány értékét állapította meg, hanem - minthogy az adott műtárgy esetében a tipikus felhasználási mód a többszörözés és nagyobb példányszám értékesítése lett volna - azt a jogdíj at is, amit többszörözés űtján el lehetett volna érni. Egy másik konkrét esetben (Fővárosi Bíróság 25. P. 24 035/1971.) a szerző műtermében megsemmisült, részben már kiállított - tehát nyilvánosságra hozott - részben pedig még nyilvánosságra nem hozott képzőművészeti alkotások után járó kártérítésről kellett dönteni. A bíróság a már nyilvánosságra hozott művek tekintetében a kártérítést abban az összegben határozta meg, amelyet a szerző a művek felhasználása (értékesítése) esetén elérhetett volna. A még ki nem áhított művek tekintetében azonban figyelembe vette, hogy azok megsemmisülése megfosztotta a művészt a művek nyilvánosságra hozatalának - kiállításának - lehetőségétől. Az alkotó művész számára a kiállításon való részvétel által érhető el az elismerés, ilyen úton nyerhet művészi rangot. Ezért az alkotás megsemmisülése vagy elveszése nemcsak közvetlenül sérti az alkotó művész személyhez fűződő jogait, hanem vagyoni kárt is okoz, mert megfosztja a nyilvánosságban rejlő lehetőségektől. Az ebből eredő kár összege nem számítható ki, ezért a bíróság a Ptk. 359. §-ának (1) bekezdése alapján általános kárt ítélt meg. A Ptk. 1977. évi módosítása óta a 354. § lehetővé teszi a nem vagyoni kár megtérítését is. Kiállításra megküldött s ott megrongálódott mű tekintetében adott a Legfelsőbb Bíróság erre nézve iránymutatást: „II. A mű megrongálódása az ebből eredő vagyoni károsodáson kívül a művész személyiségi jogát is sérti, nem vagyoni kárt is okozhat. Nem vagyoni kárpótlás megítélésére azonban csak akkor 63 Kártérítés Nem vagy oni kár
