Petrik Ferenc (szerk.): A szerzői jog - A gyakorló jogász kézikönyve 3. (Budapest, 1990)
Második rész. A szerzői jog különös része - XII. fejezet. Film, video
a felek erről nem rendelkeznek eltérően, a gyártó az elkészült filmre a reá szálló vagyoni jogokat a védelmi idő teljes tartama alatt gyakorolhatja. A szerződés alakja, tartalma Fir. 3. § (1) A szerződésnek tartalmaznia kell a szerzői mű faját, a mű felhasználásával megalkotni kívánt film műfaji meghatározását, a film tervezett terjedelmét (hosszát), a mű átadásának határidejét, valamint a díjazással kapcsolatos megállapodást. (2) A szerződés írásba foglalásán felül írásban kell megtenni a feleknek a szerződés alapján vagy annak folytán szükséges jognyilatkozataikat is. Fir. 4. § (1) Film alkotásához felhasználni kívánt, de nem film céljára készült írói műre, továbbá a filmvázlatra és a filmnovellára vonatkozó szerző- ' déssel a felhasználó megszerzi azt a kizárólagos jogot is, hogy azok alapján akár a szerzővel, akár más személlyel filmnovellát, illetőleg filmforgatókönyvet készíttessen. (2) A szerződés alapján a felhasználó a filmet egyidejűén többnyelvű verzióban elkészítheti. (3) A felhasználó a szerződés alapján a filmhez felhasznált műveket - a cél által indokolt terjedelemben, külön díjazás nélkül - filmmel kapcsolatos propaganda céljára is felhasználhatja. (4) A felhasználó az általa készített filmből jogosult egy vagy több rövidebb filmet továbbá diafilmet készíteni, a film egyes részeit pedig más filmben is felhasználni. Fir. 15. § (1) Zeneműre vonatkozó szerződés alapján a felhasználó a zeneművet animációs film gyártása esetén filmsorozatban is felhasználhatja. Fir. 17. § A felhasználó a szerződés alapján őt megillető jogokat más - akár belföldi, akár külföldi - természetes vagy jogi személlyel együttesen is gyakorolhatja, a film terjesztésének és nyilvános előadásának, továbbá a filmből diafilm készítésére, terjesztésére és nyilvános előadására vonatkozó jogát pedig a szerző hozzájárulása nélkül átruházhatja. Fir. 18. § (1) A szerző a szerződés alapján készített filmvázlat, filmnovella és forgatókönyv témáját, továbbá film céljára alkotott zeneművet és grafikai művet a szerződés megkötésétől kezdődően a film első nyilvános bemutatásáig bármilyen formában csak a felhasználó írásbeli hozzájárulásával hozhatja nyilvánosságra. (2) Az újabb megfilmesítési szerződés kötésének az Szjt. 42. §-ának (3) bekezdésén alapuló korlátozása kiterjed a rajz- vagy bábfilmben szereplő jellegzetes alakra, valamint a felek megállapodása esetén a szerzőnek a film céljára készített és felhasznált művével azonos témájú másik művére is. (4) Amennyiben a film céljára alkotott írói művet, zeneművet vagy grafikai művet a szerző és a felhasználó hozzájárulása nélkül harmadik személy hozza nyilvános bemutatás, illetőleg a forgalombahozatal előtt nyilvánosságra, ügy a szerző a felhasználó felhívására köteles haladéktalanul megtenni mindazokat az intézkedéseket, amelyek a nyilvánosságra hozatal folytatásának megakadályozásához szükségesek. 214