Petrik Ferenc (szerk.): A szerzői jog - A gyakorló jogász kézikönyve 3. (Budapest, 1990)
Második rész. A szerzői jog különös része - XII. fejezet. Film, video
szabályok vannak, e szellemi alkotás létrehozásának tipikusan igen bonyolult szervezeti feltételeiben és a szükséges jelentős anyagi ráfordításban és kockázatvállalásban rejlik. A film „alkotása” egy gyártási folyamat egyik oldala. A széles értelemben vett film legrégebbi, legrészletesebben szabályozott alaptípusa a mozifilm, amelynek sajátossága a fenti általános fogalomhoz képest a fotokémiai úton való rögzítettség és a műveknek az így előállított filmszalagról való nyilvánossághoz közvetítése (vetítés egyidejűleg egy helyen jelenlévő közönséghez), mint tipikus érzékelhetővé tétel, felhasználási mód. Ennek számos válfaja - több filmes műfaj - alakult ki, így az alapvető játékfilm, az oktató-, szakmai tájékoztató-, népszerű tudományos-, riport-, dokumentumfilm, a híradó, továbbá a reklám- és az ún. animációs filmek. Ez utóbbiak tárgya nem reális, fizikai, térben és időben létező személy vagy tárgy (rajzfilm, trükkfilm). A műszaki fejlődés - televíziózás - utóbb sajátos, új audiovizuális műtípushoz vezetett. A fő felhasználási célból (sugárzás, vagyis egyidejűleg, de nem egy helyen jelenlévő közönséghez; elektromágneses úton való műeljuttatás) és a képernyő méretei által adott művészi-műfaji, érzékelési különbségekből (kevéssé árnyalt tónusok, kis képernyő - nagy hanghatások ellentmondásossága stb.) adódó sajátosságok szerzői jogunkban a televíziós filmeknek a szűkebb értelemben vett „filmektől”, a mozifilmektől való elkülönítését indokolták (speciális alkotási és felhasználási szabályok, szabad felhasználások). A televíziós filmtípusnál is megtalálható a mozifilmeknél ismertetett műfaji sokféleség. A harmadik fontos audiovizuális műtípusnál, a videónális vannak ilyen elkülönítő sajátosságok: a közönséghez való eljuttatás tipikus, a létrehozáskor elsősorban szándékolt módja a szűkebb értelemben vett filmektől eltérő és inkább a hangfelvételekéhez hasonló: műpéldányonkénti teijesztés a nagyközönség körében. Ugyancsak sajátos, inkább a televíziós játékokhoz hasonló a néző általi érzékelés módja (képernyő), azzal a további különbséggel, hogy itt a fő cél és lehetőség az ismételt otthoni lejátszás. A videoművek válfajairól alább szólunk. A végrehajtási rendelet (31. §) 1969-ben még nem tehetett említést a videóról, amikor az Szjt. filmszabályait valamennyi audiovizuális műre alkalmazni rendelte. A fejlődés azonban itt sem áll meg, további, új audiovizuális műfajok is születhetnek. így „Magyarországon részben a technikai haladás, részben az új művészi kifejezésformák keresésének igényéből több mint 10 éve keletkeztek olyan audiovizuális produkciók, amelyek »diaporáma« elnevezéssel kerültek a köztudatba. Ez olyan - diapozitívekkel és legalább két vetítőgéppel előidézett- produkció, amely a forgatókönyvben meghatározott program alapján akusztikai eszközök segítségül hívásával időbeli folyamattá szervezi az egymás után következő diaképeket. Az egyes kép a diaváltás ritmusában elveszti önállóságát, előzménnyé, egyszersmind következménnyé változik, vagyis a diaporámában a képek valamely megismerési folyamat vagy gondolati közlés dramaturgiájának engedelmeskednek. Ezt a dramaturgiát határozza meg a forgatókönyv vagy- prózaibban szólva a vetítési és akusztikai program.” (Főv. B. 2. P. 21 152/ 1983. 17. sz. jogerős ítélete.) Film típusok, műfajok 205
