Beck Salamon: Magyar védjegyjog - A "Polgári jog" könyvtára 19. (Budapest, 1934)
Első fejezet. Alapfogalmak
49 Helyesen emeli ki a K.M. 1C/1900. sz. határozata (Szász 256. eset), hogy a védjegyügyi szempontból egyedül csak azon értelem vehető figyelembe, amelyet a forgalom tulajdonít a szóvédjegynek azon vonatkozásban, melyben egy meghatározott árú megjelölésére szolgál. Nyilván ez a gondolat szólal meg Abel könyvében, amikor elvül állítja, hogy csupán relativ minőségjelzők vannak. Abel tétele elvi általánosságban nem helyes, de az bizonyos, hogy az abszolút minőségjelzők lefoglalhatatlanságál az a közérdekű szempont, hogy ezekre a kitételekre minden vállalatnak szüksége van, kevésbbé érvényesül, mint a relatív minőségjelzőknél, amelyek éppen ebbeli jellegüknél fogva az árúk fontosabb, az árúhoz közelebb álló vonatkozását elevenítik meg. Külön figyelmet érdemel az az enyhébb elbírálás, amely a gyógyszerárúk minőségi jelzőinek lajstromozása terén irodalomban és gyakorlatban közkeletű. A magyar gyakorlat álláspontja éles indokolásban tűnik ki a K.M. 1573/1910. sz. határozatából (Szász 216. eset). A minisztérium utal arra, hogy a védjegytulajdonos konstruktiv tevékenységeként jelentkező szóképzés — Phantasiewort, mondja a német kifejezés — akkor is oltalomban részesítendő, ha az illető szó az árú minőségére vagy rendeltetésére szánt „némi utalást“ tartalmaz is. Ez a „némi utalás" szépítő kifezés, amely az indokolásban azt acélt szolgálja, hogy az általános elvtől való eltérést megkönnyítse. (Valójában egész közeli az utalás igen sok ilyen minőségjelző volta dacára engedélyezett védjegynél — az indokolás nem őszinte.) Súlytalan a határozat azon érve, hogy az orvos számára az árúra utaló védjegy, amely szokásosan az árú elnevezése is — szinte mnemotechnikai segédeszköz, amely az orvost könnyebben eligazítja; helyes ellenben az, a védjegyjogi tartalmú érv, hogy az „ilyen szavak oltalom alá helyezése a forgalom érdekeinek sérelmére nem szolgál“. Általában a forgalomnak a kérdéses szó lefoglalhatlanságára vonatkozó érdeke volna a lajstromozásra való alkalmasság vizsgálatánál elsősorban irányadó. A közérdek szempontjait ám védje a lajstromozó hatóság, de megkülönböztető erő kisebb, vagy nagyobb fokát bízza rá a kérelmezőre — az ő dolga elsősorban, hogy üzleti érdekeinek védelmére megfelelő védjegyet talál-e, vagy sem. E tekintetben a gyámkodás szükségtelen. A német gyakorlatban beállott irányváltozás jellemzéséül idézzük Pinzger—Heinemann könyvét: Die neuere Praxis das PA. lässt ja sogar zweifelsfreie Beschaffenheitsangaben dann zu, wenn die-Dt. Beck Salomon : Magyar Védjegyjog. 4
