Beck Salamon: Magyar védjegyjog - A "Polgári jog" könyvtára 19. (Budapest, 1934)

Hetedik fejezet. Nemzetközi jog

349-Unióbeli védjeggyel szemben a belföldi törvényhozás anyagi jogi rendelkezései érvényesíthetők, ha ezek nem a védjegy kül­ső alakja, hanem a jelentménye, vagyis belső tartalma a ki­fogás tárgya, amely kifogás a bel- és külföldi védjegyekkel szemben egyaránt érvényesül.“ Jóval élesebben jelzi a kereskedelmi minisztérium gya­korlatát a K.M. 588/1910. sz. határozat, amely a hazai ható­ságnak a lajstromozhatóság előfeltételeire vonatkozó felülbírá­lási jogát is megállapítja. A határozat tévesnek minősíti a fo­lyamodó azon álláspontját, hogy az egyezmény 6. cikke ki* zárja a hazai védjegyhatóság azon jogát, hogy az Uniós ál­lamban lajstromozott védjegynek a hazai jog szempontjából való lajstromképességét felülbírálhassa. A határozat szerint az egyezmény második cikkében felállított „egyenlő védelem" el­ve kizárja a lehetőségét, hogy az Uniós szerződéseket akként lehessen értelmezni, hogy az a belföldiek számára a külföl­diekkel szemben hátrányosabb helyzetet teremt, majd az előző döntéssel egyezően kijelenti, hogy a „belföldi védjegyjog sza­bályai a nemzetközi védjegyekre is alkalmazandók.“ Ez az ál­láspont ma már kétségtelenül túlhaladott. Már a washingtoni egyezmény kiegészítette a 6. cikk ren­delkezését és kifejezetten felsorolta azon eseteket, amikor a külföldi védjegy lajstromozása megtagadható, illetve érvényte­leníthető (törölhető). Ezen kiegészítés után a belföldi lajstromo­zó hatóság egyébkénti felülvizsgálati jogköre a hazai jog ren­delkezései szempontjából már nem vitatható. Németországban, ahol korábban meg volt a hajlandóság arra, hogy a magyar gyakorlat mintájára a telle-quelle kötelező erejét csupán a véd­jegy alakjára (de nem annak tartalmára) szorítsák, ma már egységesnek tekinthető felfogás, hogy a hazai lajstromozó ha­tóság egyedül a 6. cikkben felsorolt okokból tagadhatja meg a külföldön már lajstromozott védjegytől a belföldi oltalmat. (Ld. Pinzger-Heinemann 413. 1. Seligsohn 342. 1. Hagens 343. 1.). Nálunk azonban a K.M. 722/931. sz. határozata megtagad­ta a külföldön már lajstromozott palackvédjegy lajstromozását azzal az indkolással, hogy a hazai védjegyjog a palackvédjegy lajstromozhatóságát el nem ismeri. Dr. Kelemen Frigyes Ottó (Jogtud. Közlöny 1933. évi 5. számában) a nemzetközi egyez­mény 6. cikke alapján helyteleníti a döntést, és nézetéhez csat­lakozott az egyezmény szempontjából dr. Schuster Rudolf is (Jogtudományi Közlöny 1933. 9. szám), aki helyesen mutat rá, hogy az egyezmény megteremtette annak a helyzetnek jogi le­

Next

/
Thumbnails
Contents