Beck Salamon: Magyar védjegyjog - A "Polgári jog" könyvtára 19. (Budapest, 1934)
Hatodik fejezet. Büntetőjogi rendelkezések
294 fentebb idézett értelmezése szerint. A vádlott ugyanis arra való tekintettel, hogy a védjegynovella a szóvédjegy bevezetésével nem szorította meg az 5. §. hatályát az ábrás védjegyekre, joggal foghatta fel a törvény értelmét olyképen, hogy az 5. § a szóvédjegyekkel szemben is megáll. A vádlottnak ez a hite a bíróság ellenkező döntésének megvilágításában a magánjogi jogszabály téves értelmezésének bizonyulhat, de a büntetőjog területén a magánjogi jogszabály tartalmában való tévedés az általános felfogás szerint mentesít. A magunk részéről tehát helyesnek tartjuk azt az álláspontot, hogy az 5. §. a szóvédjegyre mentességet ne biztosítson, különösen ne olyankor, amikor az eljárás — amint azt az egyik büntető ítélet is kiemeli — erősen in fraudem legis jellegű. Magánjogilag tehát ha pl. abbanhagyási per keretében volna elbírálandó az 5. §. által megadott mentesség köre, a szóvédjegyekkel szemben a mentesség megtagadását helyesnek tartanók. Amíg azonban a magánjogi jogosultság tartalmi kiterjedése bizonytalan, addig büntetőjogi viszonylatban az in dubio mitius elvénél fogva is a vádlott felmentendő, noha a jogszabály jogi tartalma felőli tévedése nem annyira jóhiszemű, mint inkább a magánjogi jogszabály hézagának tudatos kihasználása. Az 5. §. büntető értékelésén legfeljebb csak az ejthetne változást, ha előzetesen már megszilárdult volna és a szokásjog erejét nyerte volna el az a magyarázat, hogy a szóvédjegyekkel szemben az 5. §. mentessége nem vehető igénybe. Amikor a biró számára először vetődik fel a probléma az 5. §. hatályterülete szempontjából, a vádlott terhére nem eshetik, hogy a biró a magánjogi jogszabály értelmezése tekintetében minő eredményre jut, illetve, hogy a biró a magánjogi szabály tartalmi kifejtésében más nézeten van, mint a terhelt. A megszorító értelmezés ezúttal is tartalmilag tulajdonképen egy új jogszabályhoz juttat és ennek az újonnan nyert jogszabálynak az elkövetés idejére visszanyúló hatást tulajdonítani nem szabad. Grosschmid ugyan helyesen fejti ki, hogy amikor a bíróság a jogszabályt az eddigitől eltérően értelmezi, dogmatikailag nem új jogszabályt létesít, amint a kútfői tanok szerint a biró erre hivatva sincs, hanem csak annyit mond, hogy amit eddig rosszul láttam, ezentúl helyesen látom. De vájjon méltányos-e, hogy a fél, aki eddig a jogszabályhoz vagy a jogszabálynak eddig szokásos értelmezéséhez tartotta magát, azáltal, hogy a bíróság most másképen látja a szabály tartalmát, mint aminő ő előtte lebegett, ezzel már büntetőjogi felelősségbe sód-
