Bognár Istvánné et al.: Iparjogvédelem és újítási útmutató (Budapest, 1981)
IV. fejezet. A találmányok oltalmával kapcsolatos fontosabb nemzetközi egyezmények
A Párizsi Uniós Egyezmény tartalmilag teljesen más jellegű. Ez az Egyezmény az iparjogvédelem intézményeivel kapcsolatban tartalmaz olyan alapelveket, melyeket az uniós államoknak tiszteletben kell tartani. E rendelkezések egy része megköveteli, hogy a hazai jogszabályok vegyék át az Egyezmény előírásait (pl. elsőbbség), másik része minimális jogok biztosítását írja elő (pl. egyenlő elbánás elve, kényszerengedély). Ez utóbbiak esetében az államok jogosultak az Egyezményben megszabott minimumnál többet is biztosítani. Az Egyezmény anyagi jogi rendelkezései azonban nem olyan jellegűek, hogy megszabnák pl. az uniós állam szabadalmi törvényének legfontosabb rendelkezéseit. A szabadalmazott találmány fogalmát, a szabadalom hatályát, terjedelmét, feltételeit, megszűnését, az engedélyezési eljárást ideértve az elővizsgálatot a hazai jogszabályok határozzák meg, tehát a néhány kötelező rendelkezés és alapelve kivételével az uniós államok teljesen szabadok iparjogvédelmi intézményeik kiépítésében. Az Egyezmény kifejezetten kimondja, hogy „szabadalomnak kell tekinteni az ipari szabadalmak bármely, az unió országainak jogszabályai által elismert fajtáját. . .” Ez a rendelkezés tette lehetővé, hogy eléggé eltérő rendszerek között is lehetővé vált az együttműködés az unió keretein belül. A harmadik típusú egyezmény — mint pl. a Szabadalmi Együttműködési Szerződés, vagy a Madridi Megállapodás — meghatározott jogintézményre vonatkozik. A Szabadalmi Együttműködési Szerződés gyakorlati segítséget kíván nyújtani a bejelentőknek és az engedélyező hatóságoknak, anélkül, hogy szükség lenne a hazai jogszabályok lényeges módosítására. A Szerződés tehát beilleszthető a legkülönbözőbb nemzeti szabadalmi rendszerekbe. Habár nem válik szükségessé a hazai jogszabályok lényeges módosítása, csak annyiban, hogy a nemzetközi bejelentést szabályszerű hazai bejelentésnek kell tekinteni, a Szerződés mégis jelentős hatással lesz a nemzeti jogszabályok harmonizálására. A Szerződés keretében végzett vizsgálat, a vizsgálat terjedelme, az újdonságnak, feltalálói tevékenységnek és ipari alkalmazhatóságnak a szabályzatban foglalt meghatározása feltétlenül arra fog vezetni, hogy az új nemzeti jogszabályok és gyakorlat követni fogja a Szerződést. Ez a példa azt mutatja, hogy az anyagi jogi rendelkezések tartalmának kötelező nemzetközi előírása nem az egyedül — és talán nem is a legjobb — módja a jogrendszerek közelítésének. A negyedik típus — mint pl. a Strasbourgi Megállapodás — gyakorlatilag segédeszköz. Az osztályozási rendszer egyáltalán nem jogi kérdés, de megfelelő és általánosan elfogadott osztályozási rendszer nélkül lehetetlenné válnék a nemzetközi együttműködés, még akkor is, ha történetesen az uniós országok jogszabályai azonos anyagi jogi rendelkezéseket tartalmaznának. A szabadalom, védjegy, ipari minta nemzetközi osztályozása nélkülözhetetlen segéd és 165
