Vida Sándor: Védjegy és vállalat (Budapest, 1982)
VI. Idegen védjegy használata: licencia
sokkal komplexebb, mint a védjegylicencia-szerzödés, amely utóbbinak szükségszerű tárgya általában csupán a védjegy használata, e használat ellenőrzése. A franchise-szerződésben ezzel szemben a franchise-adó a védjegy használati jogának átengedésén túlmenően üzletvezetési módszereket, kereskedelmi, reklám-, piackutató és egyéb szolgáltatásokat biztosít a vevőnek, aki ennek fejében saját üzleti hasznának egy részével fizet. A hagyományos védjegylicencia-szerződésnél például nincs szó arról, hogy az engedélyes a licenciaadó által kialakított és gyakorolt marketingkoncepciónak megfelelően folytassa kereskedelmi, illetve szolgáltató tevékenységét, vagy a licenciaadó által meghatározott rendszer szerint üzemeltetett hálózatba illeszkedjen be. A licenciaadónak teljesen mindegy, hogy az engedélyes hogyan, milyen formában dolgozik, hogy szervezi meg a termelést, az értékesítést. A franchise-szerződés esetében viszont a forgalomba hozatal, illetve a szolgáltatás nyújtásának formája pontosan meghatározott. A franchise-vevő csak az előírt formában és kereteken belül érvényesítheti egyéni üzleti fogásait, hiszen ha nem ezt tenné, éppen a rendszerbe való beilleszkedést veszélyeztetné. Ugyanakkor a franchise-szerződés sok olyan elemet tartalmaz, amelyek a licencia-, illetve knowhow-szerződéseknek is szerves részei. A franchise-szerződés megkötése a franchise-adó számára azzal az előnnyel jár, hogy saját üzlethálózatát újabb — ugyan nem az ő tulajdonában levő, de azonos elven működő — egységgel „egészítheti ki", s annak hasznából részesedik, a franchise-vevő pedig készen kapja a hálózat hírnevét, az üzletvezetés módszereit, s legalább részben vevőkörét is, így nagyobb a valószínűsége annak, hogy üzleti vállalkozása sikeres lesz — állapítja meg Módi.109 IV' Mádi: A szellemi exportról. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979. 25. old. 295
