Vida Sándor: A védjegy és az ipari termékek értékesítése (Budapest, 1962)
III. A vállalat és a védjegy
II. tv. 9. §-ának szóhasználata szerint „a védjegy a vállalat tartozéka”. (Arról már ismételten említést tettünk, hogy a tulajdonviszonyok megváltozása folytán a védjegyjog belső tartalmában módosulás következett be, a törvénynek ez a rendelkezése azonban nemcsak formailag van érvényben, de a mai társadalmi gazdasági viszonyok között tartalmánál fogva is megfelel a megváltozott viszonyok követelményeinek.) A védjegyre vonatkozó jog lényegének tárgyalásánál már megemlékeztünk a védjegyjog tartalmáról, ezért most a vállalat és a védjegy közötti kapcsolat kérdésének tárgyalása során még a vállalatnak a védjegy feletti rendelkezési jogáról kell beszélnünk. A rendelkezési jog érvényesítése elsősorban a védjegyek belajstromoztatása, a védjegyjogi oltalomnak más országba, más világrészekre történő kiterjesztése során nyilvánul meg. Hasonlóképpen a rendelkezési jog érvényesítését jelentik a vállalat védjegyeinek fenntartásával (a legtöbb országban tíz évenként kell az ezzel kapcsolatos úgynevezett megújítási díjakat lefizetni), valamint megszüntetésével (lemondás a védjegyről, díj nemfizetéssel történő megszüntetés) kapcsolatos jogcselekmények. A rendelkezési jog fontos érvényesülési tere a legtöbb ország által biztosított az a jogi lehetőség is, mely szerint a saját védjegy használatának joga mások számára is engedélyezhető. Az ilyen jogi konstrukciót védjegyliceneiának nevezik. A licenciajog biztosítása rendszerint licenciaszerződés formájában történik. A védjegylicenciát a törvény igen sok országban, egyebek közt nálunk sem szabályozza, a joggyakorlat azonban már évtizedekkel ezelőtt jóformán az egész világon meghonosította ezt a jogintézményt. A licenciaszerződésekben a védjegy használatát engedélyező védjegytulajdonos bizonyos díjfizetés, úgyne-57
