Benárd Aurél - Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve (Budapest, 1973)
Második rész. A magyar szerzői jog
Szjt 4. §. A szerző 3. Ennek a kapcsolatnak legegyszerűbb esete, ha az eredeti mű tekintetében a vagyoni jogok oltalmi ideje már eltelt (pl. Shakespeare drámájának lefordítása, a Trisztán-monda feldolgozása regénnyé, középkori diákdalok dallamának és szövegének felhasználása Orff Carmina Buranajához). Ilyen esetben — nem említve most az Szjt 12. §-ának (3) bekezdése szerint a védelmi időt is túlélő közérdekű jogosítványokat (torzítás elleni védelem és a jó hírnév védelme) — a kapcsolat kizárólag a származékos mű szerzőjét és a felhasználót fűzi össze, tehát az Szjt által adott minden jogosítvány egyedül a származékos mű szerzőjét illeti, — s viszont a felhasználás jogszerűségét ugyancsak az ő hozzájárulása legitimálhatja. Itt külön meg kell emlékeznünk egy ebben a helyzetben olykor felmerülő sajátos vitáról: Az eredeti mű védelmi ideje lejárt, s a felhasználó a művet nem pontosan az eredeti formában használja fel, azt állítja azonban, hogy a művön végrehajtott változtatások semmiben sem érintik az eredeti mű lényegét, s így a változtatások végrehajtója nem alkotott származékos művet, tehát nem igényelhet szerzői jogi védelmet. Kétségtelenül adódnak olyan esetek, amikor ez a felhasználói álláspont nyilvánvalóan helyes. Pl. ha az „átdolgozás” mindössze a mű régies helyesírásának korszerűsítése volt, zárójelben megadták a szövegben előforduló idegen szavak fordítását, vagy a színdarab előadhat ósága érdekében néhány kevésbé jelentős részt „húztak” anélkül, hogy a megmaradó részt érintették volna. A vita azonban nem ilyenkor szokott felmerülni, hanem olyan esetben, amikor az alkotást a nem-alkotástól elválasztó bizonytalan határ mentén mozgunk. Érdekes esete volt az ilyen vitának a Legfelsőbb Bíróság BH 2781. (1960/12.) szám alatt közzétett ítélete, amely megtagadta az átdolgozói oltalmat attól a zeneszerzőtől, aki Chopin egyik etűdjét táncdallá dolgozta át. A Legfelsőbb Bíróság ítéletével már annak idején is vitába szálltunk, s most is utalunk a szerzői jogi védelem alatt álló mű meghatározásával kapcsolatban az 1. §-nál kifejtettekre. Megítélésünk szerint, ha a felhasználó ténylegesen, mű módjára felhasználja az átdolgozást, éspedig pontosan abban az átdolgozott formában, amelyet az átdolgozó (tehát példánkban a táncdalszerző) adott az eredeti műnek, aligha lehet vitatni, hogy a felhasználó nem az eredeti művet használja, hanem annak legalább is bizonyos fokú egyéni, eredeti jellegű változatát, s e magatartásával elismeri, hogy az átdolgozás eredményét származékos műnek tekinti. Ugyancsak a speciális esetek között kell megemlékezni a szó szerinti nyers szövegfordításokról, ahol a Vhr 3. §-ának (2) bekezdése eldönti, hogy azok nem tekinthetők szerzői jogvédelem alatt álló származékos alkotásoknak. Önként értetődően szakkérdés, amely bizonyítással eldönthető, hogy az adott fordítás nyers-89 Származékos mű szerzője — felhasználó használó és a származékos mű szerzőjének kapcsolatát vesszük szemügyre, — vagy az eredeti szerző és a származékos mű szerzőjének helyzetét.
