Benárd Aurél - Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve (Budapest, 1973)
Első rész. Történeti és elméleti alapvetés
Elméleti alapvetés I 2. Az alkotás társadalmi folyamat. Jól fejezi ki ezt Nexö: „A kultúrát a tömegek teremtik, a művész feladata az, hogy az így megteremtett kultúrát visszatükrözze. A lángész nem azzal tűnik ki — mint azt az idealisták tartják —, hogy isteni vagy egyéb ihlet révén «saját magából» valami «még nem voltat» hoz napvilágra, hanem azzal, hogy a tudományban, a műszaki fejlődésben vagy a művészetben a már meglevőben felismeri a lényeget, azt rendezi, kialakítja, formába önti és így saját műveként «visszaadja» a társadalomnak és az utókornak.” Az alkotás társadalmi jellegének mindig is kettős értelme volt, s e kettőhöz egyre erősödő harmadik társadalmi mozzanat is járult. a) Az alkotó az alkotásban saját személyiségét fejezi ki. Ez a személyiség maga is bizonyos részben társadalmi „lennék”, magában hordja megszámlálhatatlan nemzedék hagyományát, tapasztalatát, eredményeit, sikerét, fogalomrendszerét, értékeit. Magában hordja mindazt, amit az emberi kultúra kincsesházából megismert és magáévá tett. De társadalmi termék a kifejezés módja is: az írás, a stílus, a harmónia, az ábrázolás. Ezekben is nemzedékek, kultúrák tapasztalata, ízlése, szokása, értékrendszere és eredményei összegeződnek. b) Társadalmi az alkotó folyamat annyiban is, hogy célja, éspedig magát az alkotást meghatározó célja a társadalmi felhasználás. Az alkotó saját személyiségét fejezi ki, de ezt nem önmagáért teszi, hanem az alkotást mások elé kívánja tárni. Művét azért írja, zenéjét azért szerzi, hogy abban minél többen gyönyörködjenek, okuljanak rajta, egyszóval, hogy a mű felhasználása kielégítse a társadalom művelődési, esztétikai, szórakozási szükségleteit. A társadalmi felhasználás révén igyekszik az alkotó másokra hatást gyakorolni, ettől remél hírt, dicsőséget, ez biztosítja számára a társadalmi megbecsülést,, s nem utolsó sorban az anyagi elismerést is, ami korunkban rendszerint a szerzők megélhetésének forrása. Ugyanakkor azonban növekvő figyelmet kell fordítanunk a szerzői jog szocialista elméletének pozitív irányú kimunkálására is, a polgári jogi koncepciók korlátain és azok bírálatán túlmenően a szocialista társadalmi viszonyok között kialakult és fejlődő szerzői jog sajátosságainak lényegi feltárására, a szerzői jog dinamikus és társadalmi célkitűzéseinkkel összhangban álló fejlődését előmozdító elvek kimunkálására. A szocialista szerzői jog lényegét, a szerzői és társadalmi érdekek összhangját a megváltozott társadalmi viszonyokból kiindulóan kutatva, jogunkban eddig legátfogóbb módon Világhy Miklós közelítette meg. A szovjet jogban e téren különösen Boguszlavszkij, V. Jonasz és I. A. Gringolc munkássága igényel figyelmet. A szocialista alanyi szerzői jog sajátos személyhez fűződő jellegének részletesebb kimunkálásán fáradozók sorában elsősorban H. Nathan (Berlin) és K. Knap (Prága) tettek közzé előbbre segítő gondolatokat. Az eddig elért eredményeket is figyelembe véve, és hasznosítva a történeti fejlődés összehasonlító elemzéséből nyert tanulságokat, a következőkben megkíséreljük felvázolni a szerzői jog szocialista koncepciójának néhány sarkalatosnak tűnő kristályosodási pontját, abban a reményben, hogy azok támpontul szolgálhatnak a továbbgondolkodáshoz. Az alkotás társadalmi alapjai
