Benárd Aurél - Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve (Budapest, 1973)
Első rész. Történeti és elméleti alapvetés
Elméleti alapvetés vény javaslatának kidolgozásával, melyet aztán elkészülte után az 1844. évi országgyűlés elé tárt. Szemere előtt is elsősorban az akkor legmodernebb porosz törvény példája állt. Függetleníteni tudta azonban magát mind a porosz jogalkotás koncepciójától, mind pedig számos konkrét megoldásától és sok tekintet ben új, előremutató és egyéni tervezettel igyekezett megvetni a magyar szerzői jog kibontakozásának alapját. Figyelemre méltó, hogy Toldvval és a porosz törvénnyel szemben Szemere már tartózkodóbb a tulajdonjogi felfogással szemben. Az indokolásban így ír erről: „ . . . az a nagy kérdés tűnik föl, vájjon az írói jog olyan tulajdon-e, mint bármely más tulajdon? Mert ennek megoldásától látszik függeni, hogy tartalmára nézve az vagy örökösnek, vagy ideiglenesnek nyilváníttassék. Sokan azt mindenben hasonló tulajdonnak, sőt, az anyaginál jelesebbnek tartván, . . . e vélemény szerint annak bírnia kell a tulajdon minden jellem jegyeivel, . . . azonban, kik e vélemény mellett vannak, az örökösség elvét sehol nem vitték keresztül . . . De én mind ennek fejtegetésébe nem bocsátkozom, . . . mivel itt nem a tudomány, de a törvényhozás terén állunk, s ha a philosophia anyja is a törvényhozásnak, de ez oly szülött, mely mindig az idő és körülmények befolyása alatt növekedik fel.” Szemere elméleti indokok helyett a történeti fejlődésből meríti érveit: „. . . e jogok eddig eléggé valának védve azon miveletlen pusztaság által, melytől körülvétettek, hol ugyanis az élet vagy a haszon forrását senki nem kereste. . . . De most már az irodalomra, s íróinkra és művészeinkre kedvezőbb nap kezd virradni . . . csak annak példájául, hogy ez (az irodalom) úgy is mint iparág mi roppant fontosságra emelkedhet, legyen szabad Franciaországba áttekinteni, ahol a szoros értelemben vett könyvárosság tőkéje 50 millió francot, azon tőke pedig, amely a könyvkereskedés anyagi részeibe, nyomdákba, papírba, munkások bérébe van fektetve, 60, és így összesen 110 millió francot tesz.” A törvényjavaslathoz csatolták nyolc neves nyomdász-könyvárus beadványát a t. Karok és Rendekhez, akik a maguk részéről a „könyvkiadói tulajdon” biztosítása érdekében (mely „egy rangban áll az írói tulajdonnal, melynek származéka”) az írók és kiadók „tulajdonjogainak” meghatározását kérték „általán és kölcsönösen ”. A Szemere-féle javaslat műfajonként, külön fejezetekben csoportosította a különböző művekre vonatkozó szabályokat. 50 éves p. m. a. védelmet irányzott elő, ami a korabeli nyugati törvényekhez képest ugyancsak eredeti kezdeményezés volt; az írói jogok törvényes öröklését le- és felágazó vérszerinti örökösökre és a hitvesre korlátozta volna. Az „álkiadással” szembeni védelmet a közigazgatási eljárás köréből a büntetőbíráskodás illetékességébe helyezte volna át. Kártérítési igényeknek a pénzbüntetés előtt kielégítési elsőbbséget biztosított volna. Külön szakaszban tárgyalta a magyar Academia által választandó „szakértői szék” működését.
