Benárd Aurél - Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve (Budapest, 1973)

Első rész. Történeti és elméleti alapvetés

III. 2. §. Fő polgári elméleti irányzatok

tollából, aki 1911-ben Kantra hivatkozással foglalta rendszerbe a szerzők „erkölcsi” jogait. („Du droit moral de l’auteur sur les oeuvres de littérature et d’art”, vö. különösen 15. oldal és köv.)

A klasszikus droit moral az ítélkezésben eredetileg nem a szerzők legszemélyesebb jogaként keletkezett. Eredetileg a szerzőnek műve miatt kijáró elismerést volt hivatva biztosítani, s a bíróságok a művel kapcsolatos eszmei érdekek védelmével egyben általános kulturális érdekeket is szolgálni kívántak. A francia droit moral ily módon a tulajdonjogi jellegű, ám korlátozott tartamú szerzői jog mellett önálló, sajátos és örökös intézményként alakult ki. A szerzői érdekek védelmének ez a felemás kettőssége a francia jogban mindmáig fennmaradt és a gyakorlatban állandó nehézségek forrása lett. Az elmélet újabb és újabb interpretációkkal kívánja a tulajdonjogi felfogást a droit moral követelményeivel egyeztetni, anélkül azonban, hogy vállalkozni merne a szerzői jog lényegének újszerű, egységes megközelítésére. Az a történeti fejlődés egy adott szakaszán indokolt körülmény, hogy a francia forradalom polgársága számára a tulajdon intézménye kínálkozott a privilégiumokkal szemben a szerzők és kiadók kizárólagossági igényeinek jogi megalapozására, ma a megváltoztathatatlanság benyomását keltve határozza meg a francia jogi gondolkodást és ennek megfelelően érezteti hatását a külföldi és nemzetközi szerzői jogi élet francia befolyás alatt álló területein.

A francia droit moral tartalma a XX. század első felében személyiségi jogi irányban épült tovább és felöleli a következő jogosítványokat: nyilvánosságra hozatalhoz való jog (droit de divulgation) ; a szerzőség elismeréséhez való jog (droit de paternité); a mű megváltoztatása elleni tiltakozás joga (droit au respect) és a visszavonás joga (droit de repentir).

A droit moral francia tanának érdeme, hogy a szerző személyéhez fűződő jogok szabatos kimunkálásához vezetett. Negatív hatása, hogy önállóságával és az örökösség igényével megnehezíti a szerzői alanyi jog egységes és hatékony tartalmának törvényi kiépítését, az elkülönülő propriété littéraire et artistique továbbélésének biztosításával konzerválja mindazokat a következményeket, melyekre a tulajdoni felfogást bíráló német elméletek kapcsán már rámutattunk. A francia elmélet gyakorlatban kiütköző legfőbb hibája azonban, hogy az örökös droit moral keretében egybemossa a szerző és örököseinek alanyi, engedélyezés formájában gyakorolható jogát az állami vagy társadalmi szervezetek diszkrecionális tiltakozás alakjában érvényesíthető kultúrpolitikai fellépésével.

A dualista koncepciónak megfelelően a francia jogban külön öröklődik a droit moral és a szerzői tulajdonjog: előbbit a leszármazók és a házastárs vissza sem utasíthatják, míg utóbbi ugyanakkor egyébörököst is illethet. ígv posztumusz művek nvilvánosságrahozatalát a droit moral örököse a szerzői tulajdonjog örökösével szemben bármeddig megakadályozhatja.

Vitás, hogy az időtlen droit moral örököse saját jogán, vagy az elhunyt szerző nevében léphet-e fel? A párizsi törvényszék 1964.

VI. 9-i ítéletében az elhunyt szerző akaratának tiszteletbentartását rendelte el. (Daudet ügy; Juris Classeur Périodique 1965. 14172.)

35