Benárd Aurél - Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve (Budapest, 1973)
Első rész. Történeti és elméleti alapvetés
Elméleti alapvetés koncepciója alapján kívánta tiltani. Az egyenlőtlen társadalmi fejlődés következtében ez a haladó elméleti-jogi megoldás az adott porosz termelési viszonyok között nem verhetett gyökeret, a privilégium rendszer még több mint négy évtizedig dacolt a korszerűbb rendezés szabályaival. Poroszországban, az akkoriban legfejlettebb német államban is csak 1837. június 11-én ütött a szerzői jog születésének órája. Savigny közreműködésével törvényt hoztak „a tudomány és a művészet alkotásain fennálló tulajdon védelméről” az utánnyomással és utánképzéssel szemben, llv módon a német szerzői jogalkotás is a szellemi tulajdon nyugaton feltalált sínéin indult el. A szellemi tulajdon elméletének német területen való alkalmazásán ebben az időben nem kisebb elme fáradozott, mint Hegel („Grundlinien der Philosophie des Rechts”, Berlin, 1833. 68. §). Az 1837. évi porosz törvény a szerzői tulajdon védelmi idejét a szerző halálát követő 30 évben állapította meg. Még ugyanabban az évben a német Bund is határozatot hozott, hogy a tagállamok legalább tíz évre ismerjék el a szerző jogát ahhoz, hogy engedélye nélkül ne lehessen művét gépi úton többszörözni, ha azt először valamely kiadó megjelölésével jelentette meg. Ez a porosz törvény tartalmához képest vérszegény felhívás is hozzájárult azonban ahhoz, hogy az egyes német államok sorra meghozzák első szerzőt védő törvényeiket, [így példáid Württemberg 1838-ban, Szászország 1844-ben, Ausztria 1846- ban (október 19-i pátens), Baden 1847-ben; Weimar egyszerűen recipiálta a poi’osz törvényt.] Aránylag későn, 1865-ben alkotta meg szerzői jogi törvényét Bajorország; a többi német államhoz képest előbbre lépett azonban azzal, hogy szakított a tulajdonjogi felfogással és sui generis kategória rangjára emelte a szerzői jogot: címe szerint is „az irodalmi termékeken és a művészet alkotásain fennálló szerzői jogok védelmére” hozták; ennek megfelelően a szerző életében végrehajtást sem engedett a szerzői jogra. A német egység létrejöttét követően valamennyi német államra nézve kötelezően hatálybalépett a Bund által 1870-ben megalkotott szövetségi szerzői jogi törvény, amely szerint az alanyi szerzői jog a szerzőt életében és örököseit a szerző halálának évét követő 30 esztendőn át illette meg. Miként már a bajor törvény, úgy ez a kodifikáció sem a tulajdonjogi elméletre épített : írásműveken, képszerű ábrázolásokon, zenei kompozíciókon, drámai műveken és a képzőművészet alkotásain fennálló szerzői jogról szólt. Tehát nem csupán valaminő tulajdon vagy egyéb jog védelméről, mint a korábbi német törvények, amelyekben a szerző joga mintegy a tiltó, büntető rendelkezések következményeként adódik. Az új törvény ezzel szakított a szerzői érdekek biztosításának elsődlegesen büntetőjogias megközelítésével, az utánnyomással szembeni védekezéséből fakadó hagyományos szemlélettel, és a szerzői jog magánjogi tartalmára fektette a súlyt. Ezzel német területen is végbement a szerzői jog polgári társadalmi követelményeknek megfelelő, általános kiépítése. 28
