Benárd Aurél - Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve (Budapest, 1973)
Első rész. Történeti és elméleti alapvetés
II. 4. §. Európai kontinens, XVIII — XIX. század Német államok | 2. Német területen később értek meg a szerzői iog megalkotásának társadalmi előfeltételei. A polgári fejlődés Franciaországhoz képest elmaradt, a feudális béklyók széttörését nehezítette a nemzeti egység hiánya, számtalan kis feudális állam vetélkedőén párhuzamos léte. Német nyelvterületen belül is mindegyik uralkodó maga akarta megszabni, ki jogosult valamely mű kiadására. Az utánnyomás elleni védelem ezért a német államokban hosszú ideig a privilégiumok büntetőjogi védelmére épült. Korai idevágó jogszabályok a szász választó 1617-ben és 1620-ban kibocsátott rendeletéi. Késői példák a Badenben 1806-ban hozott büntetőrendelkezés, vagy az 1813. évi bajor büntetőtörvénykönyv vonatkozó szakasza. A privilegizált művek utánnyomásának pénzbüntetés és elkobzás terhe melletti eltiltása a szerzők jogi védelme felé vezető elméleti fejlődést is büntetőjogi irányba terelte. Amikor az angol és francia polgári fejlődés az alanyi szerzői jogot magánjogi alapon már kiépítette, a német jogfejlődés a római jog büntetőrendelkezéseire támaszkodva még mindig közjogi keretek között maradt. Augustin Ley ser wittenbergi tanár a római jogi plagium (emberrablás, emberkereskedelem) fogalmát továbbfejlesztve, 1740- ben „plágium litterarium”, irodalmi plagium elnevezést használt, így kívánta megalapozni a tiltott utánnyomás büntetését. Johann Pütter göttingeni professzor a XVIII. század második felében a német állam- és fejedelmi jogról írt könyvében a furtum fogalmát kívánja utánnyomás kapcsán is jogi érvényre emelni. Ezek az elméletek végső soron a műre vonatkozó valamilyen tulajdonjogot feltételeztek. Neustetel viszont iniuriarum actiót kívánt bevezetni az utánnvomókkal szemben, a személyiség szándékos megsértéséből indulva ki. Csakhogy akkoriban éppen a művel kapcsolatos személyiségi érdekek jogi elismerése hiányzott, ami az iniuriarum actio előfeltétele lett volna. Figyelemre méltó azonban az a XVIII. században kidolgozott német elmélet, amely a kézirat feletti dologi tulajdonjog értelmezésével vezetett a szerzőtől származtatott kiadói jog törvényi elismeréséhez. J. Böhmer 1734-ben kifejtette, hogy a kézirat megvásárlása a könyv kiadásához való jog megszerzését is felöleli. A kézirat tulajdonjoga „eum omni hire” (minden joggal) száll át a kiadóra, aki ily módon mindenki mást kizárhat saját dolgának használatából. Ez az elmélet már a polgárság hangján szól, s a kiadói vállalkozás vonalán igyekszik a privilégiumoktól független kizárólagossági forrást találni. Ehhez a felfogáshoz kapcsolható Katit elmélete is, amely szerint az engedély nélküli utánnyomás furtum usus (tolvajlott használat): aki másnak üzletét annak nevében, de hozzájárulása nélkül űzi, köteles az elért hasznot kiszolgáltatni. E felfogásoknak megfelelően szövegezték az 1794. évi porosz Allgemeines Landrecht 996. §-át, amely kiadói jogot alapít (Verlagsrecht), és azt a rendelkezését, amely szerint szabályként a könyvkereskedő a kiadói jogot csak a szerzővel kötött írásbeli szerződés alapján szerzi meg. Az utánnyomást a törvény a kiadói jog 27
