Benárd Aurél - Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve (Budapest, 1973)
Második rész. A magyar szerzői jog
Szjt VII. Színpadi művek A színpadi mű mindig olyan nyilvános előadásra szánt alkotás, amelyet a színház sajátos eszközeivel, előadóművészek és rendszerint a társművészetek (zene, képzőművészet, tánc stb.) közreműködésével mutat be. A színpadi mű fogalma tehát azzal, hogy írói alkotás és dramatizált formája van, önmagában még nem teljes, akkor sem, ha kétséget kizáróan nyilvános előadásra szánták. A színművészet korai történetében keletkezett és elhalt különböző színjátéktípusokat, amelyeknek vagy csak törekedékes szövegük volt, vagy szövegnélküliségük miatt leírásuk nem is volt lehetséges, ugyanolyan színpadi műveknek tekintjük, mint azokat a szövegnélküli, vagy rögtönzött színpadi játékokat, amelyeket ma a politizáló, protestáló színház mutat be. A színpadi mű fogalma így ma már kiszélesült és magában foglalja a színpadi és színházművészeti alkotások szövegesen rögzíthető irodalmi formáit vagy csak részben leírható mozgásformáit, játékelemeit és az irodalom körébe nem tartozó szövegét vagy szövegtöredékeit. , A színházművészet és az irodalom találkozásának legtipikusabb terméke maga a dráma. Amikor színpadi műről beszélünk, akkor kétségtelen, hogy elsősorban a drámára gondolunk. A dráma olyan írói alkotás, amely emberi vagy társadalmi cselekvést ábrázol és azzal különül el az epikai és lírai alkotásoktól, hogy elsősorban nyilvános előadásra szánták. A dráma csak a színházi előadással együtt egész, az epikai és lírai művek önmagukban is kész alkotások. A dráma irodalomelméleti és esztétikai különválaszthatósága az előadás és a mű szempontjából a mi vonatkozásunkban annyiban érdekes, hogy a dráma, mint írói mű, a szerzői jogi védelem szempontjából az általánost, mint színpadi mű a különöst jelenti. A „mű” fogalma elsősorban esztétikai-tudományos kategória, ennek jogi meghatározása nem a törvény feladata. A mű meghatározásával az Szjt 1. §-ával kapcsolatban könyvünk részletesebben foglalkozik, itt elegendő kiindulásul arra utalni, hogy törvényünk szemléletében nem tekinthető műnek minden, valamely formában megtestesített gondolat, hanem csak az, amely a művészet, az irodalom vagy a tudomány szférájából, mint egyéni-eredeti gondolat kerül ki — vagy legalábbis — mint az átdolgozás, feldolgozás, vagy fordítás esetében —az idegen gondolatot alkotó módon használja fel. A szerzői jog azt illeti, aki a művet megalkotta [Szjt 4. § (1) bekezdés]. A szerző az, aki a művet létrehozta, mégpedig nem is akármilyen művet, hanem olyat, amelyben alkotómunka van, még akkor is, ha a műhöz esetleg más szerző művét is felhasználták. Még mindig nyitva marad a kérdés, mit*értünk mű alatt? A szovjet szerzői jog alapelvei már közelebbi meghatározást adnak: „a szerzői jog kiterjed minden irodalmi, tudományos és művészeti műre, bármilyen is legyen azok megnyilvánulásának módja és alakja és tekintet nélkül annak értékére és rendeltetésére”. A színpadi mű itt teljességgel helyet kap a meghatározásban: Olyan művészeti alkotás, amely alakjára és rendeltetésére való tekintettel nyilvános előadásra alkalmas. Az utóbbi megszorító kitétel az általános alkalmazásának specifikálása. 232
