Benárd Aurél - Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve (Budapest, 1973)
Első rész. Történeti és elméleti alapvetés
Elméleti alapvetés A szedhető betűkkel, papirosra nyomtatott könyvek új korszakot nyitottak a kultúra történetében. Gutenberg találmánya olyan következményekkel terhesnek bizonyult, hogy a néphagyomány sokáig diabolikus hátteret képzelt mögéjük: a fémbetűk öntőformáit Faust doktor találmányának tekintette, összekeverve a későbbi feketemágus alakját Johann Faust személyével, aki pénzével társult Gutenberg vállalkozásába. Az öntött betűk egyeduralmának csupán 1946-ban kezdett alkonyodni, mikor Higonnet és Moyroud elektronikus vezérlésű, fotóeljáráson alapuló többszörözőgépet szerkesztettek, megnyitva az utat a szerzői alkotások tömegméretű hozzáférhetőbbé tételének minőségileg újabb módjai és ezzel összefüggésben a szerzői érdekek korszerű védelmének újszerű problémái felé. Gutenberg találmánya annak idején rövid időn belül az írói és a zeneszerzői alkotások széles körű elterjedéséhez és dologiasult formában való áruvá válásához vezetett. Miként azonban a rómaiak sem különböztettek az írói alkotás és megjelenési formája, a kézirat között, a nyomdaipar korai szakaszában is magát a könyvet, mint ipari terméket tekintették vagyoni értékűnek. A hangsúly a „könyvnyomtatás művészetének” (vagy „misztériumának”, ahogy néha Angliában emlegették) gyakorlásán volt, nem pedig a szerzői alkotás felhasználásán. Ennek megfelelően az állam eleinte a szerzői alkotások felhasználásával kapcsolatos kizárólagossági igényeket sem a szerzők, hanem a könyvnyomtatók javára juttatta érvényre. A könyvnyomtatás a jogi rendezés szempontjából a korabeli egyéb találmányok sorsát osztotta. y* Privilégiumok 2. A nekilendült műszaki fejlődéssel karöltve kibontakozó piaci árutermelés keretében az új találmányok hasznosítási lehetőségeit a kereslet és kínálat alakulása szabta meg. Kialakultak a verseny elemi formái. Az egyes kézművesek és manufaktúrák ezért rövidesen rájöttek arra, hogy sajátos, egyre jelentősebb befektetést igénylő iparukat a piac még jócskán korlátolt felvevőképessége miatt kellően csak úgy gyümölcsöztethetik, ha meghatározott, újszerű ipari tevékenységükre, vagy új-eredeti termékeikre kizárólagos kiaknázási jogot biztosítanak maguknak. Ennek eszköze elsősorban a császártól vagy királytól kapott iparűzési privilégium közjogi intézménye volt. A XV. század angol királyai azzal csalogatták országukba a külföldi iparosokat, hogy iparuk gyakorlására kizárólagosságot ígértek számukra, nyílt kiváltságlevelek, úgynevezett „litterae patentes” révén. A tőkés árutermelés csíráit a feudalizmus a kiváltságok melegházában nevelgette, a fejlődés akkori szakaszán paradox módon éppen jellegzetesen feudális eszközökkel mozdítva elő saját hanyatlását és az új termelési mód kialakulását. A nyomdaipart illetően számos korai privilégium általában a „könyvnyomtatás művészetének” gyakorlására adott jogot. ígv például Velence 1469-ben Johann von Speyernek öt évre monopol helyzetet biztosított az általa meghonosított könyvnyomtatás gyakorlására, függetlenül attól, hogy milyen művek nyomásáról volt szó. Ezt a legtisztább értelemben vett iparűzési kiváltságot azután felváltották a specifikus privilégiumok, amelyek meghatározott betűformák és írásfajták alkalmazására szóltak. Idő-
