Benárd Aurél - Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve (Budapest, 1973)

Második rész. A magyar szerzői jog

Szjt V. Felhasználási szerződések

nyűnknek, az 1875. évi XXXVII. törvénynek a kiadói ügyletről szóló rendelkezései, közelebbről annak 519. §-a teremtette meg, amely szerint a művet a kiadó változatlanul „többszörözni és kellően forgalomba helyezni tartozik”. Amennyiben pedig e kötelezettségét elmulasztotta, a szerző választásától függött, hogy a teljesítéshez és késedelemből eredő kárának megtérítéséhez ragaszkodott-e, vagy pedig elállt a szerződéstől (523. §).

A szocialista jogfejlődés viszont már 1951-ben változtatott ezen a jogi helyzeten, amikor az irodalmi művek — valamint más alkotások — vonatkozásában még fenntartotta ugyan a kiadás kötelezettségét, ennek elmaradásához azonban csak azt a jogkövetkezményt fűzre, hogy a szerző elállhatott a szerződéstől és a szerzői díj megfizetését követelhette [98/1951. (IV. 21.) MT sz. r. 9. §]. E szemléleti változások indokát a kiadói tevékenység alapvető társadalmi rendeltetésében, a kultúra széles körű terjesztésével igen szorosan összefüggő, a népgazdasági lehetőségekkel összehangolt feladataiban kell keresni. Egv-egv mű kiadása nemcsak a szerző munkájának, hanem széles körű társadalmi tevékenységnek az eredményeként jön létre. Ahhoz, hogy valamely mű pl. könyv formájában forgalomba hozható legyen, számos költséges művelet elvégzésére, különböző apparátusok igénybevételére, jelentős mennyiségű anyag felhasználására van szükség. A népgazdaság érdekeivel tehát az áll összhangban, ha ezeket a tényleges szükségleteknek megfelelően veszik igénybe. Ezt a célt viszont nem minden esetben szolgálná a kiadás kötelezettségének jogszabályi erővel történő kimondása. A szerző vagyoni jogait természetesen mindez nem érintheti és őt a kikötött szerzői díj attól függetlenül megilleti, hogy a kiadás jogával él-e a vele szerződő kiadó vagy sem.

E fejlődési folyamat lezárásaként a törvény már mellőzi annak kimondását, hogy a szerződés alapján a kiadó köteles lenne a mű kiadására. Ennek elméleti következményeivel a 29. § 7. pontjában foglalkoztunk.

Kiadás alatt a műnek bármilyen erre alkalmas eljárással (nyomtatás, foto, ill. vegyi eljárás), egyidőben vagy egymást közvetlenül követően, több példányban történő előállítását, ifi. előállíttatását kell érteni. Annak tehát nincs jelentősége, hogy az előállítást maga a kiadó vagy közreműködője (nyomda, sokszorosító stb.) végzi, de nincs jelentősége annak sem, hogy a példányok előállítása (többszörözése) milyen eljárással történik. A modern technika ugyanis a többszörözés legkülönbözőbb változatait teszi ma már lehetővé, a nyomtatás hagyományos formáitól a fénymásolásig.

Az, hogy jogait a kiadó milyen módon gyakorolja, ill. gyakorolhatja, a szerződésre tartozik, feltéve, hogy jogszabály kötelező, előírásokat erre nézve nem tartalmaz. Irodalmi műveknél és zeneműveknél pl. a kiadó a jogszabálynál fogva jogosult a művet az általa meghatározott példányszámban és kivitelben a szerződés tartama alatt többször is kiadni [1/1970. (III. 20.) MM sz. r. — a továbbiakban Kr — 3. § (3) bek., 6/1972. (Vili.

186