Borsy Károly: A pécsi nyomdászat kezdetei (Pécs, 1973)
Második fejezet
finomságra történő eldolgozását és a szedésre felhordásátJesfékező labdával végezték. Ez egy gombaalakú, fanyelű eszköz volt, melynek erős bőrrel bevont „feje” lószőrrel volt kitömve. A paszta-sűrűségű festéket egy sima kőre öntötték, majd a festékező labdával addig dörzsölték, míg minden csomósságot, szemcsézettséget sikerült eloszlatni. Az így előkészített festéket vitték át aztán a szedés felületére. A finom eldolgozás igen fontos volt, mert máskülönben a festékcsomók, szemcsék eltömték volna a betűk árkait és maszatcssá vált volna a nyomás. A nyomtatás művelete sajtóval történt. Az egész nyomdában tulajdonképpen ez az egyetlen gépnek nevezhető szerkezet; lényegében igen egyszerű, találóan a szőlőpréshez hasonlítható eszköz. (A legenda szerint Gutenbergnek is a szőlőprés adta az ötletet a saját nyomósajtója megszerkesztéséhez.) A nyomósajtó, mely egészében fából készült, erős gerendákból összeállított keret, melynek közepén helyezkedik el a csavarorsó, ennek alsó végére van erősítve a nyomólap, melynek mérete azonos a nyomható formával. A csavarorsó középrészén van a belül csavarmenetes forgató fej, ehhez hosszabb kar csatlakozik. A kar ide-oda mozgatásával a csavarorsó mindig lejjebb kényszeríti a nyomólapot a szedés felülete felé. Amint a befestékezett XVIII. századi nyomtatóműhely A korabeli metszeten látható három személy a nyomtatás legfőbb mozzanatait szemlélteti. A bal oldalon álló a papírt illeszti a befogókeret tűire, mellette a nyomóformának festékező labdával történő befestékezését láthatjuk, a jobb oldali személy pedig a nyomtatást végzi. (Mivel e két utóbbi személy jelentős fizikai erőt igénylő munkát végez, jobb lábát zsámolyra támasztja.) Mindkét nyomósajtó szilárdságát a mennyezethez csatlakozó erendázat biztosítja. 27
