Borsy Károly: A pécsi nyomdászat kezdetei (Pécs, 1973)
Utószó
zott szemléletének, mint inkább a Bach-kormány politikai csődjének terméke volt. Ráadásul hazánk belpolitikájának szempontjából súlyos visszásságokkal teli légkört teremtett. Míg a Bach-huszárok uralma alatt a magyarság széles rétegei konkrét szervezés nélkül is többé-kevésbé egy akarattal a passzív rezisztencia vértelen fegyverével küzdöttek Bécs elnyomó törekvéseivel szemben, — addig a kiegyezés nyomán ez az egyetakarás szertefoszlott. Megbolydult a magyar közélet, egymás után alakultak a pártok a kiegyezés hívei és ellenzői köréből. Késhegyre menő politikai és közéleti vitákban szétmorzsolódott minden politikai erő. Sajnos e jobb sorsra érdemes ország még jószándékú hangadói sem vették észre a magyar parasztság és munkásság egyre súlyosodó nyomorát, nincstelenségét. amelynek nyomán lassan, de egyre félelmetesebb tömegben indult meg az agrárproletáriátus vérapasztó kivándorlása. A sokat emlegetett ferencjózsefi „boldog békeévek” korszaka ez, amely évek azonban csak kevesek számára voltak boldogok, mégkevésbé békések. A különböző pártok honmentő eszméi Pécsett is terjedtek és főleg lapjaikon keresztül próbáltak híveket toborozni maguknak. Kisebb nagyobb időközökben egymásután indulnak meg a Pécsi Figyelő, a Pécsi Hírlap. a Pécs, — majd 1893. október 1-én az első pécsi napilap, a Pécsi Napló, mely a felszabadulásig 53 évfolyamot ért meg. Megindulásakor még a Boltív-közben lévő Engel Lajos nyomdában készült, a nyomdász kiadásában és Várady Ferenc szerkesztésében. (Megjegyezzük, hogy Engel nem volt rokona az első pécsi nyomdásznak.) A Pécsi Napló lapvállalkozás 1896-ban Pécsi Irodalmi és Könyvnyomdái rt. elnevezéssel részvénytársasággá alakult, majd 1905—6-ban felépítette azt a nyomdaépületet, ahol ma a Pécsi Szikra Nyomda működik, a Munkácsy Mihály és Bercsényi utca sarkán. Ez az egyetlen olyan épület volt Pécsett, mely kimondottan nyomda részére épült, ugyanis az összes többi nyomda már meglévő, részben átalakított épületekben működött. Néhány rövidéletű próbálkozástól eltekintve a felszabadulást megelőzően még csak egy napilap indult városunkban, 1911. március 25-én, a Dunántúl, a Kath. Hírlapkiadó és Nyomda rt. kiadásában. Ez a vállalkozás katolikus egyházi érdekeltségű volt és nyomdai bázisát a tulajdonba vett Lyceum nyomda képezte. Rövid idő múlva a cég neve Dunántúl Nyomda rt., majd 1918-ban Dunántúl Könyvkiadó és Nyomda rt., s végül 1925-ben Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda rt. lett az egyetemmel történt megállapodás értelmében. Az évtizedek során e két legnagyobb pécsi nyomdaüzem részben ellenlábasa volt egymásnak, részben pedig bizonyos mértékben meghatározó szerepet játszottak a többi, néha nagyszámú kisebb nyomda létezésében. A közöttük fennállt különbség még jobban megnyilvánult lapjaik irányvonalában. A tőkeerősebb és nagyobb példányszámú Dunántúl az ún. keresztény kurzus és a mindenkori kormányzat hangadója volt, míg a Pécsi Napló liberális szemléletével mintegy az előbbi ellenzékét képviselte és ezáltal vált a város sokak által kedvelt lapjává. Visszatérve a század eleji események vázolásához, nem hagyhatjuk említés nélkül azt a nagyjelentőségű megmozdulást, amely a Lyceum nyomdában 1905. december 11-én politikai sztrájkkal kezdődött és 1906. január 14-én éjszaka a nyomda összerombolásával érte el tetőfokát. A nyomda akkori bérlője. Madarász Béla (aki fia volt a már említett ifj. Madarász Endrének), nem volt hajlandó elfogadni a bizalmi-rendszert, sem az országosan érvényes árszabályt. Ugyanakkor ebben a nyomdában készült a pártkoalíció helyi lapja, a Pécsi Közlöny, amely a frakció országos irány-125 !
