Borsy Károly: A pécsi nyomdászat kezdetei (Pécs, 1973)

Utószó

viszont sikerrel járt és 1867. március végén már saját nyomdájában előállítva, újra megindította a Pécsi Lapokat.

Ugyancsak nyomdaalapítással kísérletezik 1866-ban a Székelyföldről ideszármazott Taizs Mihály, akit elutasítása nem tört le: tüstént Mohácsra kér és kap engedélyt, honnan a következő évben már egyszerűen csak „áthelyezi” nyomdáját Pécsre és íme, már három nyomda működik a kiegyezést követően városunkban. A nyomdászat ekkorra már rég kiszabadult a „privilegizáltság” szigorú határai közé szorított köréből, a Helytartótanács is megszűnt, — szerepét a belügyminisztérium vette át és egy nyomda engedélyezése már csupán közigazgatási üggyé zsugorodott. Ugyanakkor egyre gyarapodott nemcsak a nyomdák, hanem vele együtt a nyomdászok száma is, akik mindjobban belátták, hogy csak összefogással érhetik el sorsuk — bizony nagyon sanyarú sorsuk !val — a melyes javítását. Ismételt kísérletek és betiltások után 1866-ban megalakult a „Pest-budai könyvnyomdászok önképzőegylete”, majd 1869. május 1-én megindult a máig megjelenő országos szaklap, a „Typographia”. A lap megindulása valóban fordulópontot jelentett az egész ország nyomdászai életében. A pest-budai nyomdászok szervezkedésének híre Pécsre is eljutott és fellelkesítette a pécsi nyomdászokat is. 1869. május 9-én, vasárnap összejöttek ifj. Madarász Endre nyomdájában és a „műtársak” (ahogy ekkoriban egymást szólították) megalakították a Pécsi Nyomdászegyletet, amely egyben az első pécsi munkás szakegylet is volt. A Madarászékról korábban elmondottak nyomán nem tarthatjuk véletlennek, hogy éppen az ő nyomdájában alakult meg az egylet és azt sem, hogy ő lett az első elnök, mely tisztségét haláláig viselte.

A következő, 1870. évben újabb üzemmel szaporodott a pécsi nyomdák száma: a bajai Schön Jakab helyezte át műhelyét Pécsre és nyomdája mellé papír- és írószerkereskedést is nyitott. E nyomdásszal nem sokat nyert Pécs, csak apróbb nyomtatványokat tudott előállítani, de annál több baja volt vele az egyletnek, mert a megengedettnél több tanoncot tartott, a béreket lenyomta és általában nem volt hajlandó tudomásul venni a már szervezett nyomdászok jogait.

A pécsi egylet is csak szívós küzdelem után, 1875-ben tudta elérni alapszabályainak jóváhagyását a minisztériumtól, mely hat ízben is visszadobta és megtagadta a törvényesítést.

Időközben, 1870. május 1-én megindult a 37 évig fennmaradt „Fünfkirchner Zeitung”. A város ekkor mintegy húszezer lakosából alig ötezren beszéltek csak magyarul. Egyébként az országos helyzet sem volt más, a nyomdászok lapja, a Typographia évtizedeken keresztül magyar és német nyelven jelent meg, s egy adat szerint 1869-ben a magyarországi nyomdászoknak 35%-a csak törve beszélte nyelvünket, 30%-a pedig egyáltalán nem értett magyarul.

A pécsi nyomdászegylet tagsága 1872. október 13-án tartott ünnepséget a pécsi nyomdászat 100 éves fennállásának emlékére. Az időpont valószínűleg családi hagyományon alapult, hisz még élt Knezevich leánya, özv. Nárayné, Knezevich Julianna, aki ekkor tette korábban már említett hírlapi nyilatkozatát. Szerintünk is bizonyosra vehető, hogy Engel már 1772-ben berendezte nyomdáját és már akkor elkezdett dolgozni, — de ezt okiratilag igazolhatónak nem találtuk, s ezért mint konkrét időpontot nem fogadhattuk el.

A századvégi Pécs társadalmi és politikai élete nem sokban különbözött az országostól. A „kiegyezés” nem annyira az uralkodó, a magyarsággal szemben megválto-124