Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)

I. Eszközök és eszközhasználók

eredményező legendáját. Veress a nappali, kedvezőbb fényviszonyok között oly gyorsan „operáló" száraz lemezei azért a gyenge, holdfény világításban is jól vizsgáztak. Az este 7-től hajnali 5-ig nyitva hagyott tárgylencsén keresztül ilyen képeket is sikerült rögzítenie. [28]

Veress a táj- és gyermekképek, Rupprecht Mihály az „életből merített jelenetek" megörökítésében remekelt. 36 darab 50 x 60 cm nagyságú lapot öntött saját emulziójával, s 10 felvételét állította ki az 1885-ös országos kiállításon, „mutatni akarván azt, hogy a fényképész [...] olyan, a mindennapi életből vett jeleneteket is varázsolhat az üvegre, a milyen compositiókra csak a művészi festész képes". Ezeknek a „sikerült levételeknek" expozíciója átlag 10-15 másodpercig tartott. [29]

A „temérdek számban külföldről elterjeded, különféle száraz lapokkal" szemben az 1885-ben Budapesten, a Váczi körút 21. alatt létesült Hungária-vállalat „brómezüst-gelatine-emulsios" száraz lapjai „teljesen" kiállották a versenyt. Solin-üvegre öntve, 23 méretben - 9 x 12 cm-től 47 x 58 cm-ig - kerültek piacra, és „Warneke sensitométerjén a 20-dik szám eléggé kivehető rajtok vasoxaláttal idézvén", azaz csak a német Sachs-féle lemezek és az „angolországiak" múlták felül érzékenységben. [30] A negatív egyenletes, finom és tiszta árnyéklata erősítést nem igényelt. Mások viszont az ellenkezőjét tapasztalták. Ők nem találták kielégítőnek a lemezek érzékenységét, a negatívokat keménynek és annyira „tömöttnek" tartották, hogy róluk másolni, őket retusálni szinte lehetetlen volt. Alacsony áruk miatt azonban eleinte sikerrel vették fel a versenyt a külföldiekkel. Akik a felvétel után rögvest találtak időt előidézésükre, esetleges hiba láttán a felvétel megismétlésére, azok jól jártak velük. A konkurrencia-harcot azonban nem bírták hosszú ideig a honi és külföldi ipar termékeivel, ezért az első magyar „emulsio-gyár" - noha alkalmazottai, 30 ezer „tuczat" lemezt gyártva, mindent megtettek a siker érdekében -, még abban az évben, amikor alapították, „közelebbről megszűnt dolgozni". [31]

Veress, aki a „Hungáriától újabban beküldött" szárazlapok összehasonlításán fáradozott a „van Monkhoven-félével", és a Bondy Zsigmond és Társa bécsi cég hozzá címzett, „Nys-féle" lemezekkel, 1885. február 19-20-án Ciehulski P. „ismert jeles fényképészünket" fogadta laboratóriumában, hogy sajátját és „Cichulski-ét" is elbírálja egyben. „Minémük között Cichulskié mutatkozott a legérzékenyebbnek", aki - előadásából ítélve - „emulsioját ammóniákos ezüsttel mérsékelt melegben" füllesztette. [32]

Olcsóságuk és „teljesen kitűnő, jó negatív képük" tette keresetté az „Elinger-féle lapokat", amelyeket Ellinger Illés „bromezüst-gelatine száraz lemez-gyára Budapesten, Erzsébet tér 7. sz. alatt" hozott forgalomba 1885 közepén. Csomagonként 10 darab lemezt kínáltak, 15 féle -9x12 cm-től 50 x 60 cm-ig terjedő - méretben. [33]

„Ez új eljárás nagyobbodó terjedésével az érdeklődő amateurök száma egyszerre roppant nagyra növekedett [...]", s újabb vállalkozókat ösztönzött arra, hogy a külföldieknél jobb minőségű, érzékenyebb száraz lemezek előállítására törekedjenek. Dr. Kovács Jenó' és Társai, akik eddig „vegyi készítmények és fényképészeti kellékek" eladásával foglalkoztak, 1887-ben brómezüst-zselatin lemez gyárat alapítottak az Akadémia utca 17. szám alatt. „Szárazlap gyárukat gőzerejű gépekkel is ellátták. A 9 x 12 cm-től 50 x 60 cm-ig terjedő, már-már „szabvány méretűnek"

65