Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)

I. Eszközök és eszközhasználók

tekinthető lemezek mellett rendelésre bármely nagyságú száraz lapot azonnal szál­lítottak tízes csomagolásban. Minden dobozukat „a megfelelő Warnercke-féle érzé­kenységi fokozattal" látták el, lehetővé téve így, hogy újabb rendelés esetén minden­kor hasonló érzékenységű lemezekkel szolgáljanak, ami nagy horderejű újításnak számított abban az időben, hisz nem volt ritkaság, hogy még egyazon dobozban is kúlönböztek egymástól érzékenységben a lemezek. Száraz lapjaik az akkoriban „leghíresebbnek vált Beemaert B.-féle lapokkal" is felvették a versenyt érzékenység­ben, a negatív képek tisztaságát illetően pedig „egy vonalnyit sem" álltak hátrább. „Az emulsiojukhoz használt jód összeköttetés mellett keményféle gelatine miatt a szokottnál valamivel később rögzülnek. [...] Négyféle előidézővel - új előhívónkat külön figyelembe részesíteni kérjük - egyenletes erejű és tiszta negatív-képeket adnak, s Warneke sensitométerje szerint legalább 23-24° érzékenységre utalván, okszerüleg kezelve, pillanatképek készítésére is teljesen alkalmasak." Konkoly- Thege Miklós, aki egyikőjükre egy spektrumot fotografált, megelégedéssel állapítot­ta meg, hogy tartósságban méltán vetekszenek a Bernaerts és Causland lemezekkel, s a szegély-fátyol is csekély rajtuk. Az érdektelenség és gyanakvás, amellyel a fényképezők a hazai ipar valamennyi termékét szemlélték, egy éven belül ezt a céget is csődbe juttatta. [34] Veress Ferencnek a száraz eljárásban is „vala szerencséje újat találhatni [...], a mennyiben a gelatine-emulsioba hydrochinont [35] sikerült kebleznie". „íly nem­ben első, és földgömbünkön egyedüli hydrochinon gelatine-emulsio-szárazlap gyárában" Kolozsvárott 6 féle méretben állított elő állandóságukban másféle zsela­tin száraz lapokkal vetekedő lemezeket, amelyeket calcium-zacharát előidézővel hívott elő. Oltatlan meszet folyóvízben oldott pergetett mézzel, vagy „pityóka mézzel" addig kavart, míg folyékonnyá nem. lett, majd ülepedni hagyta. [36] A száraz eljárás, amelyet néhány éve még alig-alig műveltek, időközben Magyar­­országon is közkedveltté vált. 1888. augusztus 12-én „Lajos Károly főherczegné Mária Terézia" - aki mint „amateur fényképész működött" - felkereste műtermében Veress Ferencet. Őfensége „Lumier" [37] féle száraz lapokat használt a fotografálás­­hoz, amelyeket Veress csak hírből ismert. Azt azonban tudta róluk, hogy a legérzé­kenyebbek közül valók. [38] A kevésbé magas rangú, tevékeny műkedvelők száma ugyancsak szaporodott. A régi, költséges üvegházak építése megszűnt. Krausz Jakab, világosi néptanító még megelégedett azzal, hogy az Obernetter-féle lemezre készítse az 1890-es kiállításon bemutatott interieur-negatívjait, de mind Petheő Imre „Velenczéről", mind Jenovay Dezső, félegyházi ügyvéd saját készítésű emulzióra dolgozott. [39] Az elszigetelt műkedvelők még ideig-óráig sem tudták felvenni a versenyt a nagy lemezgyártókkal, igaz, erre nem is törekedtek. Elsősorban magukat akarták ellátni. Eastman brómezüst-zselatin emulziós papirosai 1887-ben megjelennek Európában, és „mindinkább nagyobb tért foglalnak el". [40] A századelőn hazai műkedvelő már nem foglalkozik emulzióöntéssel, hanem a legérzékenyebb lemezeket igyekszik beszerezni külföldről, a nagy vám- és szállítási költségek dacára. Horváth C. Guido, a Pesti Hírlap igazgatója „a kontinens egyik legjobb, rég kipróbált lemezére" fotografál. A Lumiére-cég kék címkés lemezeit 66

Next

/
Thumbnails
Contents