Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
I. Eszközök és eszközhasználók
mert „a bécsi, a pesti legjobb hírben álló fényképészek műtermében [...] csak 1/8 rész vászon s üvegkép" készült még ez idő tájt. ]3] A viaszos vászon kép meglehetősen sűrű gyapmázra, „égény fölösleggel" készült, hogy „jó állományt kapjunk". „A rögzítésre [...] alkénecssavas szikeny használtassék, mely a félfeketeségeket nem bontja el." A vasgálicot kénsavval savanyították, hogy a fehér minél szebben emelkedjék ki a képből. Midőn a kép elkészült, azt egy vízzel telt edénybe tették, melybe nagyon csekély mennyiségű ecetsavat, salétromsavat, vagy kénsavat adtak. Néhány órai áztatás után a képet kivették, a viaszosvászon lapra helyezték, gyengéden rányomták, hogy a légbuborékokat eltávolítsák alóla, majd a lemezt itatóspapírra állították. A gyapmáz ekkor szépen levált az üveglemezről, és a viaszosvászonra tapadt. A fekete viaszosvászon a nyolcvanas évekre kiment a divatból. Hordozó szerepét a legkülönb vásznak, a selyem, a bársony vette át. Gschwindt Róbert „akadémiai festész és fényképész" 4 darab, mindennemű festésre alkalmas vászonképet mutatott be az 1873-as bécsi világkiállításon. 1885-ben Kossak József „[...] fényk. úr Temesvárit az egyedüli, ki shirtingre (:ingvászonra) nagyításokat, linográfiákat készít [...]". A taft-selyem volt a legalkalmasabb festésre, de nem volt ritka alap az atlasz és a duchesse sem, melyeket aztán timsós vízzel oldott vízfestékkel színezték. [4] A selyemképek „rendkívül behízelgő és széphatásuak, colorirozva finom színátmenetei és árnyalatival nagyon kedves benyomással bírnak hatni. Itt Pesten több előkelő kalapgyáros [...] drágább kalapok, cylinderekbe selyemre másolt arcképeket helyeznek, hogy a kalap kicserélését ílykép óvjják". [5] A selyemre készült arcképek ritka szép példánya az, amelyik Veress Ferencet örökítette meg. A pécsi Papp Béla (7-1896) nemcsak selyemre, vászonra, de fára, csontra is „directe ráetetve" másolta képeit. [6] „Asecessiós styl oly sok irányban talált utat a nagyközönség soraiban, hogy szinte szükségessé vált a fotográfiák selyemre való átvitele, (amelyek azután) dísztárgyakká feldolgozva, a legintelligensebb körök salonjaiban találnak otthont. [...]" [7] Különböző cégek - így a Pesten is árusító bécsi Katzer és Társa - „a celloidin, aristo, sőt bromezüst papírokéval azonos emulzióval", különféle méretben hozták vásznaikat és selymeiket forgalomba. Ezeket „ablakfüggöny- és párna, tálca és menükártya, koszorúszallag, levél és szivardobozhoz, kézimunkához, [...] táskák, lámpaernyők" céljára ajánlották. [8] A kínálatot a vászon- és selyemszövésű papírok - például a vászonlapra készült mattalbumin Lynotyp; illetve a rovátkás szövetékű Pala-Gázfénypapír - egészítették ki. [9] JEGYZETEK [1] „A latin 'partnus' szóból, mely szövetet, posztót jelent."(Bardócz, i. m.: 176-178.) A fényképek előállítása. Kézi könyv a fényképészet kezdő művelői számára. Összeállította: Bessenyey József. Székes Fehérvár, 1889: 51-52. Tömösváry; i. m.: 57. [2] „Híres engetyű". Budapesti Viszhang, 1856:152-153. 47
