Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
I. Eszközök és eszközhasználók
Viaszvászon- és selyem-képek „A fényképezés az üveg alkalmazása által a tökély azon fokára hágott, milyenre azelőtt gondolni sem mertek. Csak egyetlen baja van az üvegfényképeknek: az, hogy az üveg nagyon törékeny. [...] Az emberi szellem ezen bajon is segíteni akart, és azon szerencsés gondolatra jött, hogy a finom collodion bőrt, melylyen a kép van, az üvegről levegye, és egy másik, a romlandóságnak kevésbé alávetett anyagra ragaszsza. E czélra a finom fekete (mindkét oldalán) viaszos vászon [...] a legalkalmasabbnak mutatkozott. [...] A fényképészet ezen sajátságos ága pannotypiának neveztetik. [...] A viaszos vászonra átvitt tevőleges gyapmáz képek becsre nézve a Daguerre féle képek elébe tétetnek, minthogy azok ép oly finomak. [...] Az ily kép finomul elosztott ezüstből áll, mely [...] a gyapmáz és lak közé van helyezve. [...] Itt a kép azáltal áll elő, hogy az alap (a fekete vászon) sötétebb, mint a kollodion-hártyán megkötött nemleges kép, mely csak halványbarna. Tehát a halványbama szín világosabb lévén a fekete vászonnál, a negatív kép azon igenlegesnek látszik." [1] Tiedge János volt az első Magyarországon, „ki a photograph képeket" készítette, s ezeknek szépsége bámulatba ejtette a kortársakat. „A papíroni Photographiának [...] a nedvesség sokat árt, s ez indította T. urat a vászon használatának megkisértésére, mi tökéletesen sikerült." [2] Skopáll József Nyakékes hölgye jobb karjával az asztalra könyököl, balja az ölében. Középütt gondosan szétválasztott haját két oldalt fogta össze. Az asztal mellett, kockás ruhában és fekete kötényben ábrázolja modelljét, egy fiatal nőt, az ismeretlen fényképező, míg a fiatal férfit megörökítő kép hátteréből a tájat jelképező lombozat élénk szürkesége emelkedik ki. A tónusskála legvilágosabb árnyalata a férfi valóságban fehér ingmellének grafit szürkéje. Szatmári Pap Károly 1859-ben készült Fogadó udvara című képe az egyetlen olyan ismert - épp ezért párját ritkító - pannontípia, amelyik nem személyt ábrázol. Az emeletes fogadó udvarán vászonnal fedett utazókocsi mellett - farukkal felénk - lovak abrakolnak. Bal felől, az emeleten nyitott, fakorláttal szegélyezett, díszített oszlopsorú folyosón emberek álldogálnak. A háttérben tetőhöz támasztott, hosszú falétra, az előtérben jól kivehetők az udvar kőkockái. A pannotípia - mint azt Szentkuty István 1861-ben írott sorai bizonyítják - becses ritkaságnak számított, 46
