Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
I. Eszközök és eszközhasználók
[...] a nedves kezelést választotta [...] a chemiai intézet hatalmas termét zsúfolásig megtöltő [...], jó részében nőkből álló közönség (előtt)." [22] A hivatásszerűen fotografálók körében azonban a nedves kezelés ekkor már „túlhaladott álláspontnak" számított. Veress Ferenc műterméből 1881-ben „kiszorult a nedves kezelés", Botár Imre 1884-ben hagy fel vele [23]. Noha a „nedves és száraz eljárás valóságos harczot folytatnak hazánkban", a nedves kezelés még jó néhány esztendeig meghatározója a magyar fotográfiának. A műkedvelők is csak 1905 táján szakítanak végleg a kollódiumos lemezek használatával. [24] Tevőleges képek - papírra A jódkollódiummal bevont üveglap - miután a nemleges ezüstfürdőből 4-5 percnyi áztatás után „kivétetett" -, „a foglalványba (Casetta), a bágyadt üveg" helyébe került. Majd a tolaszt felemelték, „hogy a világsugarak hatásának ki legyen téve, mely behatás [...] kellő világosságú helyen 10-20 másodpercz [...], szobában, vagy árnyékosabb helyeken már 40 sőt 50 másodpercz". Előhívás után, „ha a kép [...] ámvéklati átmenetben [...] elég határozottsággal nem bírna, azaz a félárnvékok csak igen homályosak volnának, akkor a kép erősítő folyadékokkal erősítetik meg, megmosatik, szénlégenyhamag (:ciánkáli), vagy alkénecssavas szikeny (:nátrium-thioszulfit) oldattal kezeltetik. [...] A nemleges kép [...] a legkisebb hozzáérintés által könnyen megkarcoltatik, (ezért) szükséges azt [...] ruggyantából [25] készült lakkmázzal bevonni". [26] Országh Antal (1818-1878) azonban - aki Párizsban „ügyes fénvámy és tollrajzaival hírnevet szerzett magának" - 1856-ban „az üveg helyett (hordozóként) legjobb sikerrel vulkanizált rug-gvantát használt". Ilyen lapokat egyedül ő árult a francia fővárosban. [27] A nemleges kép tehát üvegre, rug-gyantára, vagy más hordozóra készült, a tevőleges (pozitív) kép viszont papírra. A „lemásoláshoz alkalmazandó papírt" készen árulták, „kivéve az ezüstfürdőbeli bemártást". Akadtak azonban olyanok, akik a másolópapírt is maguk készítették. Buda Elek 18 rész enyvből, 180 rész langyos vízből, 4 és 1/2 rész szakmák, vagy tengersóból álló oldaton úsztatta 5 percen át a „tiszta író-papírt". Majd 9 rész ezüst-nitrátból, 180 rész lepárolt vízből, 2 rész cukorból álló, érzékenyítő folyadékban hagyta ugyanennyi ideig. A másolás után 3 különféle oldatban fürösztötte a képeket. Először 18 rész nátrium-thioszulfitból és 90 rész kútvízből kevert oldatban hagyta 8-10 percig. Majd 3/4 óráig 35 rész nátrium-thioszulfit, 210 rész kútvíz, 6 rész „napon feketített ezüsthalvag" (:ezüstklorid), 1 és 1/2 rész kemény vízben oldott aranyhalvag (:arany-klorid) fürdő következett. Végül az utolsó, keverési arányaiban eltért az előbbitől, összetételében - az ezüst-kloridot kivéve - azonban megegyezett vele. „Ez utolsóban (a papír) 1/2 óráig áztatandó. Végtére 12 óráig vízben." [28] Másoláshoz évtizedeken át - már ismert, kiváló tulajdonságai folytán - a fehérnye vagy albumín papírt használták. „Valamint a brómezüst-gelatine-emulsió-eljárással 41
