Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
VII. Az objektív látásmódja
arcképekkel hívta fel magára figyelmet az aradi Ravasz Imre, a miskolci Szinay István, a nagyváradi Fekete Sándor is. Streilisky Sándor képeinek hatását viszont sok esetben lerontotta „a mesterségesen készített világos hátterek forcirozása", aminek következtében a felvétel „tulajdonképeni jóságából" sokat veszített. [28] A kilencvenes évek stílusváltozást nem hoztak az arcfényképészetben, de generációváltást igen. Simonyi, Borsos, Kozmata, Koller - a portré nagy mesterei - halott, egyedül Ellinger Ede dolgozik még. 1892-ben Torinóba utazik és szeptember 20-án megörökíti az agg Kossuthot, 1896-ban, az ezredéves kiállításon pedig „Magyarország legkiválóbb képviselőit és minisztereit 40 x 50 cm-nyi nagyságban vezeti elő". Koller örökét Forché Román és Gálfy István veszi át, s a milleneumi kiállításon két, fél-életnagyságú gyermek-mellképükkel hívják fel magukra a figyelmet, mivel hátterük - mint az orosz ikonoké - arannyal volt fedve. Gálfy - szakítva a világítás eddigi hagyományaival - a magasból jövő oldalvilágítást másfél méter mélységű felső világítással kombinálja. Műtermének üvegteteje alatt, 45 fokos szögben matt üveggel fedett tetőt építtet, amely csökkenti a felülről beáramló, tül erős világítást, a nyers fényt. Mai Manó „kitűnően épült műtermében, amely Budapesten megtekintésre a leginkább méltó, mert azt az újkor valamennyi vívmányával" felszerelték, az alsó üvegtetőzetet tetszés szerint, előre-hátra eltolják, s a szórt fényt ezáltal szabályozzák, a legkülönfélébb világítási effektusokat elérve. Itt fotografálj le azt a két ifjú hölgyet, akik egy pádon ülve a távolba merengenek. Erdélyi Mór műterme valóságos kis múzeum volt. Éveken át őrizték itt üveglemezeit, amelyeken az irodalmi, politikai, művészeti és társadalmi előkelőségek arcképét örökítette meg. Ő és az új nemzedék képviselői - Uher Ödön, Jelfy Gyula - műtermük világítási viszonyaihoz alkalmazkodva, a régi szabályoktól eltérve, csak rájuk jellemző világítási rendszert teremtenek, amely nélkül már aligha kelhetnének versenyre az ezredéves kiállításon megjelent és egyre növekvő számú fényképészeti automatákkal. [29] Képeik egymástól eltérnek. Jelfy kitűnő felvételein „jelesebb sportférfiakat, bicykliző hölgyeket, tornászokat" ábrázol, Uher Ödön Küry Klára színésznőről fotografált, nagyméretű mellképével, Mertens Ede pedig a négy Barrison-nővér csoportképével mutatkozik be az ezredéves kiállításon. Esterházy Mihály, a bécsi Kamera-Klub tagjaként ugyan, annak kollekciójában szereplő Tanulmányfej ével az 1896-os berlini nemzetközi fényképkiállításon először irányítja a külföld érdeklődését a magyar műkedvelő fényképezőkre. [30] „Új irány" az arcfényképezésben A kilencvenes években feltűnt portréfotográfus nemzedék szép számban és nagy sikerrel képviseltette magát az 1900-as párizsi világkiállításon - Forché és Gálfy a négy nagydíj egyikét, Mai Manó, Mertens Ede aranyérmet, Goszleth István, Strelisky Sándor ezüstöt, Fekete Sándor bronzérmet kapott képeiért -, de ezeket a felvételeket a nemzetközi szaksajtó másként ítélte meg, mint a bírálóbizottság. A századfordulót követő években születik ugyan az alföldi népélet típusait, a még élő 48-as vásárhelyi honvédeket megörökítő portrésorozat, de Plohn József rendhagyó 229
