Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)

VI. Művészet és fotográfia

Művészet és fotográfia: e kettő viszonya a fényképezés felfedezésének pillanatától izgatta, és megosztotta nemcsak művelőit, de a társadalom különféle csoportjait egyaránt. Létrejöttében a vegytan és a láttán közreműködött, s kérdés volt, vajon bebocsátást nyer-e a művészetek templomába, s ha igen, mikor, mi áron? Megjelenési formája - a kép - a festészettel rokonította, de előállításának módja lényegében különbözött az utóbbiétól. A festészet esetében az alkotó ember, a fotográfiában a „lélektelen szerkezet" - gépről, a szó szoros értelmében még nem beszélhetünk - játszotta a főszerepet. A képalkotás, amely mindaddig az ember sajátja volt, a fényképezés megjelenésével megszűnt privilégiuma lenni. A művészi, azaz a valósághű képalkotás pedig, amely addig kiemelkedő képességű emberek viszonylag kicsiny csoportjának hivatása volt, egy csapásra festeni vajmi keveset, vagy egyáltalán nem tudó ezrek számára - csupán néhány fogás elsajátításával - elérhető közelségbe került.

Ám a fénykép létrehozásának eszközét, módját és küllemét tekintve minden különbözött a művészet státuszát élvező festészettől. Mivel a fényképezés legnagyobb erényének tekintett hiteles tolmácsolás, a már-már tökéletes hasonlóság a művészetnek csupán egyik értékmérője, az újdonság varázsának szertefoszlása után hamarosan az „értelmesebbek" szemében (ahogy a korabeli kritikus a művészetértőket jellemezte) szálka lett az új kifejezésmód, azaz a „daguerotypeket müveknek" nem ismerték el. A nagyközönség azonban, „ mely mű és mű közt különböztetni nem tud", nemcsak művészetnek tekintette a fotográfiát, de a „müveknek még elébe is teszi". „A daguerotypekben a' természet vétetvén tárgyul, szolgailag majmoltatik, még pedig egészen másféle anyagban. [...] Nem lehet a természetet szolgailag lemásolni, minthogy az anyag mindig sajátságának megfelelő kezelést követel, 's a' daguerotypekben épen az ellenkező létezvén, azok müveknek nem ismertetnek el. [...] A kísérlet csak csupa Chemismus és mechanismusnak tekintethetik, pedig mechanismusnak művészeti értelmességet tulajdonítani akarni mind örökké képtelenség maradand. [...] Legjobban teendünk, ha a daguerotyp-féle chemismust a' művészettől mennyire csak lehet elkülönözzünk. " [1]

A fotográfia, abban az értelemben, amelyben a festészet, csakugyan nem tekinthető művészetnek. A festészet, miként a művészetek többi ágazta, a képzeletből teremt - érzékeny anyaggá formálva - lehetséges világot, míg a fotográfia a való világot képezi le, anélkül, hogy a látványt formálná, alakítaná. Miután nem akadt azonban se tudomány, se művészet „mellyel a fényirászat" kapcsolatba ne került

215