Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)

III. A fotográfia birtokba veszi a világot

minél távolabb zajlott le a jelenet - ha az idő is eléggé jó volt annál tisztábbra sikeredett a kép. A mozgó tárgy, személy - magától értetődően - változtatta helyét, vagy helyzetét, és nem hagyott időt a fotográfusnak hogy a lemezt helyretéve, még a beállítással is bíbelődjön. Disdéri újítása nyomán, ezért két, azonos gyúpontú objektívvei ellátott kamarát helyeztek egymásra. A felső matt üvegén beállították a képet, az alatta levőben viszont a matt üveg helyén már az érzékenyített lemez állott, s a beállítás után csak exponálni kellett. [4]

A pillanatnyi felvétel csakhamar elkülönült a fényképek nagy, mindent tömörítő csoportjától, és önállósodva, új műfajjá nőtte ki magát. A hetvenes évek közepén valamennyi olyan felvételt, amelynek expozíciójára elég volt „egy mpcznek 1 / 10-ed része", pillanatnyi fotográfiának neveztek. [5] Ha valaki jó momentképet akart csinálni, annak „kivitelét jó volt előbb átgondolni [...], csak azután ilyen próbákhoz nyúlni". Ismernie kellett a mozgó tárgy sebességét - mert ebből ki lehetett számítani az expozícióhoz szükséges időt -, s azokat a bó'rözet-fajtákat (emulzió típusokat), amelyekkel „különösen pillanatnyi idő alatt megvilágított lapokat nagyon jó eredménnyel" lehetett készíteni, illetve előidézni. [6] Az „egyenetlen mozgást" végző személyek (pl. korcsolyázók) sebességét kiszámítani azonban teljesen lehetetlen volt. Ezért Veress Ferenc „a pillanatzáró alolról fölfelé csapó lapja vastag kautsukzsinegét még egy göcscsel" megfeszítette, és a 8 cm átmérőjű, Dallmayer B. 2 jelzésű arckép-objektívvel felszerelt kamarától „elkülönülve" állította fel a lakástól távol eső, sétatéri, befagyott tavon sűrű sorokban korcsolyázók előtt. A középtér 60-70, az előtér 15-20 m távolságra lehetett tőle, s az előre-hátra hullámzó tömeg mozgását felmérni csaknem lehetetlen feladatnak bizonyult. Veress a tárgylencse tagjai közé 5-ös számú rekeszt helyezett, és három, jól sikerült felvételt készített a korcsolyázókról, amelyek az Aristo-papíron „meglepő tisztán" mutattak. [7]

A pillanatképek készítése Magyarországon is figyelemre méltó, „szép előhaladást tett" a nyolcvanas években, amit jól bizonyított Forgách István Az akolból kitóduló juhok című képe, az aradi Auerbach Miksa másodpercz-fényképei, illetve a miskolci Szinay István gyorsfelvételei. Rupprecht Mihály a soproni hadgyakorlatokról csinálta 1885 nyarán, „feltűnő sikerrel", Bevonulás a szentmihályi kapun. A gyakorlatot megelőző tervezeti gyűlés című pillanatképeit. A Rákos melletti Schmaltzbergben fotografálta Egy ágyú kisütésének pillanatá-t, valamint Egy dandár-csapat vonulását gyors menetben. A rákövetkező évben Veress Ferenc kápráztatta el a fotográfia gyorsan szaporodó híveit a lakásával szemben épülő kolozsvári kereskedelmi akadémiáról 40, különféle külföldi és 80, saját készítésű szárazlemezére fotografált 120 pillanatfelvételével amelyeket 3 hónapon át másolt, és további 4-6 héten keresztül rögzített és színezett. A Liesegang-féle Aristo-papírra másolt képeken a negatív legfinomabb ámyéklatai is meglátszottak, nem mélyedtek a papíros szövetébe, mint az a nála kevésbé érzékeny albumín-másolatoknál oly megszokott volt. [8]

A pillanatnyi fotográfia köre - a fényképezés előrehaladtával - az évtizedek folyamán szakadatlanul bővült. Mozdulatlan tárgyakat - ahogy azt Zsoldos Ferenc, szentesi gépészmérnöknek a szájol-szolnoki vasúti hidat ábrázoló képei illusztrálják -, álldogáló állatokat szintén „jó sikerrel" fotografálhattak pillanatnyi expozícióval,

140