Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
III. A fotográfia birtokba veszi a világot
mint azt Forgách István argentic-papírra nagyított felvételei mutatják, illetve ahogy a felsőőri Schodisch Lajos tette 1876-ban készült két Állattanulmányának fényképezésekor. Az egyiken kocsi elé fogott, abrakoló lovak állnak, nyakukban az etetőzsákkal, díszesen felszerszámozva, egyikük hátán takaróval. A másikon cigánycsalád gubbaszt egy szekér mélyén, míg a kocsiból kifogott ló az árok partján heverészik. [9] Az 1880-as évek végén a pillanatnyi fényképezésre alkalmas objektív-típusok száma csekély, alkalmazásuk lehetősége viszonylag korlátozott volt. Konkoly Miklós - Aplanát-Blitze társaságában - 1888 nyárutóján mégis hajókirándulásra indult. Budapestről Komáromba vitte és hozta vissza a gőzhajó, első ízben augusztus 29-én, amikor is a szemközt jövő hajókat több ízben, szabad kézből levette Bernaerts-lemezekre, valamint 6 felvételt csinált Esztergomról. Szeptember 19-én délután 5 óra 10 perckor Esztergomnál egyebek közt a várost, illetve annak „szép székesegyházát, amelynek képe fordítva tükröződött a Duna vízében", immár Schleussner-lemezekre, ismét 5-6-szor örökítette meg. [10] Sokszor se idő, se hely nem adódott, és időnként alkalom sem kínálkozott, hogy a közönséges (állványos) „fotográf-gépet" pillanatnyi felvételre beállítsák. A műkedvelők, élő alakokat fotografálva, sohasem voltak biztosak abban, hogy nem mozdul-e meg a modell, ezért a személyfelvételeket szívesebben csinálták - mint Rossi Nándor, budapesti velocipéd kereskedő - saját gyártmányú, szabad kézzel használható lesi készülékkel (detektív kamarával), mert így „hatalmukban volt" a legalkalmasabb pillanatot kivárni. A sok embert mozgósító események, jelenetek megörökítésében így vált mindinkább nélkülözhetetlenné az állvány nélküli, kézi „apparátus", amelynek segítségével Rupprecht Mihály „gyönyörű szép" pillanatfelvételeket készített az 1894-es kőszegi, Kossak József, temesvári fényképész pedig az 1899-es buziási hadgyakorlatokon, és amelyeket ez utóbbi 30 x 40 cm-es platin nagyításokból álló díszalbumban foglalt össze. Igen figyelemre méltó lovag Mertens Ede mintegy 25 x 38 „nagyságban" felvett, „teljes működésben lévő honvéd egészségügyi osztályról" készült fotográfiája. [11] A pillanatnyi fotográfia körének legnehezebb részét a gyorsan mozgó tárgyak, személyek fényképezése alkotta. Az előbbibe az egyre fejlődő technika jelkép-értékűvé vált kifejezésének, a mozdonynak, illetve a robogó vonatoknak, úszó léghajóknak, az utóbbiba az embert fizikailag próbára tévő, terjedőben lévő sporttevékenység különféle fajtái tartoztak. Konkoly Miklós 20 „typikus" mozdonyképe Just-papírra, Széchy Gyula (1854-?) Gyorsvonata-„Goldmann-féle universalis kamarával, Steinheil 33 m/m Rapid Antiplanettal, teljes nyílással, 1/200-ad mpcz alatt fényképezve" - kézből, állvány nélkül készült. „A vonat a maglódi állomáson [...] leggyorsabb menetsebességgel haladt. [...] A gépész észrevevén a lesben álló amateur-t, hogy szándékát meghiúsítsa, még jobban neki eresztette a vonatot [...], és a mozdonykerék küllői mégis élesben láthatók" a felvételen. [12] A sportfényképezés úttörője, gróf Esterházy Mihály (1853-1906), Thury-Amey zárszerkezettel ellátott kézi kamarájával fényképezte 1885-ben a magasugró, gróf Kinszky Nusit. A fotó „Kinsky grófot a legérdekesebb pillanatban, az ugrás legmagasabb pontján" mutatja. „E kép a magyar sport terén az első, ílynémű felvétel", 141
