Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
II. Kamarák és objektívek
Levételi idő és lemezérzékenység A levételhez szüksége időt (az expozíciót), amely megannyi tényezőtől függött - így a leveendő tárgy megvilágításától, a géptől való távolságától [1], a tárgylencse átmérőjétől, a felvételhez alkalmazott rekesz nyílásától, a tárgy színétől -, hosszú évtizedeken át a fényképező kizárólag csalóka érzékszervének, szemének „benyomása" alapján, „kiki a maga érzéki tehetsége szerint [...], a gyakorlat útján" ítélte meg. Annak ellenére, hogy „a kitevés időtartama meghatározása a kereskedésekben kapható fénymérőd [2] segélyével fölötte könnyűvé lett", a felső-magyarországi tanulmányúton járó Szeghalmi Gyula egyre-másra olyan műkedvelőkkel találkozott, akik még 1913-ban sem számolgattak, méricskéltek, hanem - úgy mond - biztos blindre [3] vették a felvételt. „Exponálás?! [...] Oh, ez a legkönnyebb!" - válaszolta a 25 éve fotografáló, meglepett szakembernek „Daguerének egyik bájos, Zeiss Palmossal felszerelt követője". „Oh, ezt nem számítani, de érezni kell! [...] A kezemben, a szememben többet bizok, mint a legjobb Heyde-Aktinoban!" - duplázott rá a másik. [4] A 35-40 megkérdezett közül egy se akadt, aki az expozícióra különösebb figyelmet fordított volna. Ezek a paccerek nem ismerték a diafragma nyílások e korszakban használatos, eltérő jelzési módjait sem. Az olcsóbb minőségű objektíveket az ún. közönséges rendszerrel jelölték: F/8, F/11, F/16, vagyis az eltérő diafragmák között a különbözet azt jelezte, hogy minden legközelebbi, kisebb diafragmánál a megvilágítási idő kétszer annyi, minden második nyílás fele annvi átmérőjű volt, s így, egy és ugyanazon viszony mellett, a megvilágítási idő négyszeres volt. A Zeiss-művek gyártmányain a Rudolph-rendszert, az angol objektíveken - a Királyi Fényképészeti Társaság javaslatára - a számsor a relatív nyílás és a relatív megvilágítási idő' közötti arányra utalt: minden, az elsőt követő nyílás használata esetén az expozíció kétszer annyi megvilágítási időt igényelt, minden második nyílásarány (azaz, félannyi átmérőjű nyílás) pedig négyszeres expozíciót követelt. A Goerz-, Busch-, Voigtländer-, Rodenstock-objektíveken - Stolze rendszerének jelölése alapján - a szám nem a relatív nyílást, hanem az egyenes arányú megvilágítási időt mutatta. A legtöbb műkedvelő a fény optikai becslése alapján exponált. A fényérzékeny 127
