Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
II. Kamarák és objektívek
emulzióval fedett lemezekre azonban nem az optikai, hanem a fényt alkotó, szemünkkel érzékelhetetlen kémiai sugarak gyakorolnak hatást. Hatásfokuk mindenkor a fotokémiai változást előidéző, aktinikus fénymennyiségtől függ, azaz attól a mennyiségtől, amelyet a tárgyak a rájuk eső fehér fényből visszavernek. így a felületek kémiai hatóereje sokszor erősebb, vagy éppenséggel gyengébb volt, mint azt a műkedvelő a látvány alapján, optikailag felbecsülte. Az optikailag legerősebb fehér, sárga, vörös sugarak kémiai hatóereje a színskála alsó régiójában helyezkedett el, míg a felső hányadában a kék, vagy ibolyasugarak foglaltak helyet. A piros, sötétkék, sárga, szürke, zöld, vagy fekete ruhák színe csak nagyon csekély árnyalati különbséget eredményezett a brómezüst lemezen. Ugyanígy a fehér, a halvány kék, a rózsaszín ruha az ég azúrjával csaknem azonos árnyalatot öltött. Exponálás alkalmával ezért mindig a kémiai sugarak mennyiségét és minőségét kellett figyelembe venni, s ezt szabad szemmel helyesen aligha lehetett felmérni. Bizonyos szabályok kialakultak, és elterjedtek a műkedvelők körében - víztükröt, nyári égboltot röviden, erdőt, épülettömeget, borult eget hosszan exponálni -, de azt, hogy az atmoszféra párateltségének, az égbolt felhőzetének foka és jellege a kémiai fényhatást jelentékenyen csökkenti, vagy más expozíció szükségeltetik a nap különféle állása szerint - ezt a képzettek közül is csak néhányan tudták. A forgalomba került lemezek érzékenységi foka tág határok között mozgott, jelölése bizonytalan, kétes értékű volt. Hangzatos szavak (rapid, extra rapid, speciális rapid, moment), különféle színű címkék szolgáltak jelzésükre, de a gyártók nem hangolták össze egymással jelölésüket, s így semminemű támpontot nem nyújtottak. A szenzitometria - a fotokémiai reakcióban szerepet játszó fénymennyiség és az általa előidézett kémiai változások mérése - gyerekcipőben járt. A szakemberek és a fényképezés iránt komolyabban érdeklődő műkedvelők ezért fogadták „jóleső örömmel" Schuller Aladár (1886-1960) vegyészmérnök Fotográfiai eljárások szenzitometriája című értekezését, amelyet a szerző a műszaki doktori cím elnyerése céljából a Magyar Királyi József-műegyetem vegyészmérnöki szakosztályához benyújtott 1911-ben, s amely röviddel később könyv alakban is megjelent. [5] Schuller - az általa tapasztaltak alapján - legfontosabb feladatának a jelentősebb eljárások - így a pigment-, a klór-, illetve bróm-ezüst-, a platina-eljárás - szenzitometriai vizsgálatát tekintette ugyan, de másik cél is lebegett szeme előtt. Tudta, hogy gyakorlati szempontból mily szükséges, sőt elengedhetetlen volt ekkor már a szenzitometriai vizsgálat a fényérzékeny anyagokban és a fotográfiai eljárások során végbemenő kémiai változások és fizikai jelenségek megismerése abban a helyzetben, amikor a legelterjedtebb bróm-ezüst lemezek tudományosan alátámasztott vizsgálata ellenére hiányzott a lemezek fokozatainak egységes és vitathatatlan, számokban kifejezhető értékelése. A klór-ezüst papírok szenzitometriája még kidolgozatlanabb volt a szakembereknek, a többi fényérzékeny anyag és eljárás szenzitometriáját pedig addig meg sem kísérelték. [6] Az akkor tájt leginkább használatos, az érzékenységet meghatározó rendszerek - Scheiner-Eder-, a Wamerke-, a Wynne-, a Hurter-Driffield-rendszer - közül a legpontosabbnak az elsőt tekintették. A fényképezők érdeke azonban megkövetelte, hogy a lemezek jelölése egységes legyen, s erre sokan Scheiner szenzitométer-fok-128
