Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
II. Kamarák és objektívek
az egyik (Steinheil-féle aplanátból áll), a melyen pillanatnyi záró is van, a képet készíti, ellenben a másik homályos üveggel lévén ellátva, a kép beállítására és megítélésre szolgál. Az érzékeny (6x61/2 centiméteres) lemezek, szám szerint 12, eltolható szekrényből a kamara felfordítása segítségével csúsztathatok a megfelelő helyre. Az egész készüléknek összehajtható puskatus-alaku fogantyúja van, melyen a pillanatnyi záró elsütésére való szélpuska is van, (mely a levételnél rendkívüli előnyöket nyújt). [...] A homályos üveg alkalmazása lehetővé teszi a kép élesre állítását is, bármily távolra is van tőlünk a fotografálandó tárgy." Gothard - Konkoly társaságában 1887 nyarán tett - németországi utazása során seregnyi felvételt csinált fotópuskájával kocsiról, sőt „a haladó futárvonatokról", s Konkoly vitorlásában „szemközt jövő hajókat, malmokat" fényképezett, midőn vagy 25 kilométeres sebességgel hajóztak lefelé a Dunán. [14] Gothard vállalkozása - a fotópuska elkészítése - úgy szólván egyedülállónak számított ebben az időben, hiszen a sokat kalandozó műkedvelők Magyarországon is már „könnyű, csekély nagyságú, angol rendszerű [15]", vagy a David-, Wener-féle ián. utazó kamarákkal fotografáltak, s ritka volt, aki - mint Dékány Dezső, törvényhatósági tiszt Hódmezővásárhelyről - saját készítésű géppel dolgozott. [16] Sokkal több akadt az olyan fényképezőbői, mint „méltóságos Forgách István gróf (1854—?) Nagy-Szalánczról, ki több más gyártmányú kamara birtokában" mégis a Watson és Fia londoni cég Acme elnevezésű masinája mellett döntött, „mely más kamarákkal szemben lapossága, stabilitása és egyszerűsége révén tűnt ki". „Nagyszerű, valódi remeke az utazó kamaráknak" - nyilatkozott róla elégedetten, miután azt Calderoni és Társától (Budapest IV. Kishid-utcza 8.) megrendelte. A kilencvenes évek elején - Magyarországon és világszerte egyaránt - a fényképezés történetének új fejezete kezdődött, amely az I. világháború kitöréséig tartott. A kézi kamarák - azaz, olyan fényképező készülékek, amelyek a legkülönbözőbb felvételek „megejtését" állvány és nem ritkán beállítás nélkül is lehetővé tették - megjelenése a fényképezéssel szemben támasztott, megváltozott igényekre utalt, de visszahatott a fotográfia fejlődésére is, azt merőben más utakra terelve, közelebb hozta a mindennapi élet valóságához. E korszak nagy „találmánya", kedvelt műfaja a pillanatnyi fényképezés volt, amelyhez ezek az egyszerűen kezelhető, kicsi és könnyű szerkezetű kézi kamarák kitűnő eszközt szolgáltattak, önmagukat közkedveltté téve, és széles körré tágítva ki azt a piciny réteget, amelyből - részben az anyagi, részben a szellemi kötöttségek béklyójában - korábban fényképezésre gondolhattak. Az évtized első felében nem kevesebb mint 230, különféle szerkezetű - lemez-kazettával, lemez-, vagy hártyaraktárral, illetve orsó kazettával -, különböző féle objektívzárral, illetve zárgyorsasággal [17] működő, viszonylag fényerős objektívvei ellátott gép került forgalomba. Zömében már létező modellek módosított változatai, amelyek között igen kevés volt a újdonság; amelyek a kézi kamarák valamennyi előnyét egyesítették, de maga a szám jelzi, milyen óriási kereslettel kellett - szinte egyik napról a másikra - az eszközgyártóknak szembenéznie. A legnagyobb népszerűségnek - többrendbeli hátrányuk ellenére - a lemezkazettás kézi kamarák örvendtek: 10 készülék közül 8 ezzel a rendszerrel működött, „szinte megkönnyítvén a géppel való bánásmódot". 10-12 darab 9 x 12-es lemezzel 114
