Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
II. Kamarák és objektívek
töltött kazettáikat cserélni lehetett, de a méretek ellenére többet nyomtak egy jóravaló angol utazó kamaránál. Sebezhető pontjuk a váltókészülék volt. „Itt egy zsák, amott egy harmonika, majd egy emeltyű, vagy egy toló deszka, mind olyan, hogy igen csekély körülmény elégséges ahhoz, hogy rendetlenségbe jöjjön." Mégis, fokozatosan kiszorították a nagyobb lemezmérettel dolgozó, hagyományos, állványos kamarákat, amelyektől tulajdonosaik később mindinkább szabadulni akartak. [18] Első helyen az Anschütz-féle kézi kamara állott, amely nagy fényerejű és kiváló minőségű, 15 cm gyútávű, Goerz Rapid-Aplanát objektívjével, s a lemezek előtt „elhaladó" függönyzárának gyorsaságával (1/4-1/1000 mp) tűnt ki. A kamara mérete, aránylag nagy gyútávú objektívje - amely a közeli tárgyak felvételekor különös gondot, beállítást igényelt- viszont hátráltatta terjedését. Az F/4.5 fényerős, 12 mm gyútávú, ugyancsak Goerz-objektíwel felszerelt, Hüttig-féle Record kamara redőnyzárának gyorsaságát (4 féle nyílással) akár 1/1300 mp-ig fokozhatta „gyors pillanatfelvételre" áhítozó tulajdonosa. Bár objektívzárja a lencse mögött helyezkedett el, és így csak lassabban „dolgozott", s mint minden képkeresővel [19] ellátott készüléket, ezt is mellmagasságban kellett tartani (ezáltal az előtér megnövekedett a képen), Goldmann uni verzál detekti vkamaráj a -12 mm gyútávú, F / 7.2 fényerejű Zeiss-anasztigmáttal, 140 forintos áron - igen elterjedt volt. [20] A legtöbb, lemezraktáros készüléknél a gyártó elsősorban a váltószerkezetre, és nem az objektívre, vagy a közvetlenül a lemez előtt működő függönyzárra - mai szóhasználattal redőnyzárra - fordított gondot [21], így elsődleges rendeltetésének - azaz, hogy a felveendő személyről annak tudtán kívül készítsenek képet - nemigen tehetett eleget. Még a legtökéletesebbnek - a Stegemann-féle, „összenyomható alakú", Goerz kettős vagy Zeiss-anasztigmáttal felszerelt kézi kamarának - sem volt keresője. A lemezek bőrzacskókból a kamarán „alkalmazott bádogtölcsérre tolattak fel, melyen keresztül a készülékbe csúsztak". [22] A speciális, orsókazettás, jellegzetes típus a különféle elnevezéssel, illetve sorozatszámmal kibocsátott Kodak készülékekben öltött testet. Jó minőségű képet szolgáltattak, de az objektív mögött elhelyezett zár meglehetősen lassan működött. Alakjuk - másokéhoz viszonyítva - kissé „nagyocska" volt, s kis képkeresőik miatt mellmagasságban tartották őket. [23] A századforduló előtt, Calderoni és Társa 65 forintért árulta - teljes felszereléssel - az akkor legpraktikusabbnak tartott Cartridge Kodak n°4 kamarát, amely kitűnő, erős fényű objektívjével 10 x 12,5 cm nagyságú felvételeket adott. Dósa Kálmán jászberényi építész és Dr. Vladár Márton - 4, különböző szerkezetű kamarája ellenére - is ezt választotta. A többi modell is népszerűségnek örvendett. A híres Bikaszem első típusával fotografált Eichner Bertalan a Háromszék-megyei Gelencen, 9x9, illetve 9 x 18-as sztereo-tekercsfilmes, 2-es számú változatával elégítette ki fényképész-szenvedélyét Cacinovic Lajos műegyetemi hallgató, Jánosi Olga és Alföldy Flóra, extra-rapid aplanáttal, „brilliáns keresővel", Bausch és Lomb automatikus zárral felszerelt zsebkamara verziójával (Pocket Kodak) pedig a vetési (utolsó posta Szatmár) földbirtokos, Antal Alajos és a budapesti Yartin György. A Kodak-vállalat - egy évtized elteltével, megfelelő üzletet látva benne - maga vette kézbe gyártmányainak értékesítését, a főváros 115
