Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
II. Kamarák és objektívek
illetve egy meniszkusz lencséből, az arckép-objektívé egy flint-üvegből készült meniszkusz-, és egy korona-üvegből csiszolt, kétszer domború lencséből állott. [11] Az arckép-objektívet kemény, kartonpapírból készült „szekrénykébe" foglalták, facsavarral rögzítették, és hátulsó, szélesebb részére 97 mm átmérőjű, kör alakú nyílással ellátott fakazettát erősítettek. Próbatételét - közös megegyezéssel - a bécsi egyetem fizika tanszékének tanársegédjére, később könyvtámokára, Anton Martinra (1812-1882) bízták. [12] „ Akét színtelenítő lencserendszer egyike - állapította meg a felkért szakértő - mely az arcot volt hivatva leképezni, már az első kísérlet után némi alkalmatlanságot mutatott. Midőn a gyútávot a leképezendő személyhez igazítottuk, fülcimpái ugyan élesen, de szembogara életlenül rajzolódott ki a homály üvegen. Kezdetben ezt a daguerre-i lemez és a homály üveg egymáshoz viszonyítva rossz helyzetével magyaráztuk, később azonban, behatóbb vizsgálódásnak más készületben is alávetve őket, bizonyítást nyert a tudomány által is, hogy ezen tökéletlenséget a láttani és vegytani gyúpont egybe nem esése okozza." [13] Martin ezt a nehézséget igazi leleménnyel úgy hidalta át, hogy a továbbiakban nem az arcra, hanem az ábrázolandó modell orra elé helyezett nyomtatványra állította az élességet. [14] Petzvalt nem elégítették ki az eredmények, de Voigtländer unszolására beleegyezett, hogy az optikus sorozatban gyártsa, és 1840 karácsonyán forgalomba hozza az arckép-objektívet, a tájképezésre szolgáló lencsekombinációt azonban félretette. Bár Voigtländer sötét kamaráját 1/4 méretű lemezekre tervezték, 1/6 méretű lemezekre készített azonban csak jó minőségű felvételeket. [15] Rendeltetésének célját viszont elérte: a német lencse (ahogy akkoriban nevezték) fényereje Chevalier egykori lencséjének tizenhatszorosa volt, s így a „levételhez szükséges idő napfényben 45 mp-re, borús időben pedig 3 percre csökkent". [16] 1841. február 22-én Arago a bécsi Gottfried von Dreger két felvételét mutatta be a Francia Tudományos Akadémia hallgatósága előtt, amelyek már Petzval arcképobjektívével készültek, de Angliában, Németországban, sőt Amerikában is hamarosan tudomást szereztek a találmányról. Voigtländer kezdetben 4 hüvelyknél [17] kisebb, majd 1851-től 4 hüvelyk átmérőjű lencséket gyártott. Méretüket 1856-ban 5 hüvelykre növelte. [18] A Voigtländer-féle sötét kamara - elsősorban Petzval arckép objektívének köszönhetően - nem várt, rendkívüli sikert aratott. Mitől romlott meg mégis a feltaláló és optikusa viszonya oly annyira, hogy az végül szakításhoz vezetett, biztosan nem tudni, hisz mindketten mást állítottak. „Miután szabad kezet biztosított nekem lencséi előállítására és értékesítésére, haboztam azt úgy elfogadni, hogy kereskedelmi egyezséget ne kötnék vele" - írta Voigtländer. „Valósággal dühbe jött javaslatom hallatán: 'ha vagyont is keres vele, mit bánom!' - mondta. 'Csak nem képzeli, hogy én, a birodalmi egyetem tanára, üzletet kötök Önnel! Én fizetésemet az államtól kapom, s ezért tevékenységem minden haszna a közt illeti meg. Bárminemű szabadalom elveim ellen volna!' Magatartása irányomban néhány hónap múltán mégis furcsa mód változott. Találgattam okát, de rájönni nem tudtam." Ha hihetünk Voigtländer szavainak, ez a különös magatartás azonnal megváltozott, amint Petzval kézhez vette Voigtländer levél kíséretében, „hálája jeléül" neki küldött 200 99
