Lontai Endre: Jogegységesítés a nemzetközi iparjogvédelem területén (Budapest, 1988)
II. Az iparjogvédelem nemzetközi intézményrendszere; a Párizsi Uniós Egyezmény
vagy kötelezettséggel is jár. A kérdésre részletesebben — más összefüggésben — később térek ki, azt azonban le kell szögezni, hogy általánosan elismert — a szocialista jogelméletben különösen hangsúlyozott és elvileg megalapozott — nézet, amely szerint a szabadalmast — az időleges monopolhelyzet által nyújtott előnyök ellentételeként — az a kötelezettség terheli, hogy oltalmazott találmányát a gyakorlatban használja, hasznosítsa. A találmányok gyakorlatbavételéhez fűződő gazdasági-társadalmi „közérdekének és a szabadalmas érdekének összhangja nem mindig tökéletes, konfliktusuk lehetséges. A szabadalmi intézmény történeti fejlődése arról tanúskodik, hogy az egyes jogrendszerek olykor az egyik, máskor a másik érdekre helyezik a nagyobb súlyt. A fenti érdekek preferenciájának eltérő értékelését tükrözi a PUE szabályozása, annak az egyes revíziók során történt alakulása is.135 Amíg a PUE eredeti koncepciója nem mutatott érdeklődést a kérdés iránt, hallgatása tehát — közvetve — nem korlátozta a tagországokat abban, hogy a szabadalom hasznosítása érdekében különböző szankciókat állapítsanak meg, addig — elsősorban az iparilag fejlett, kiterjedt exporttevékenységet folytató nagy cégek, illetőleg az érdekeiket képviselő országok, különösen az USA és Németország kezdeményezésére — a revíziók során, tulajdonképpen a hágai konferenciát követően, fokozatosan a „szabadalmas-párti” koncepció tükröződött a PUE megoldásaiban, korlátozva az egyes országok sajátos népgazdasági érdekeinek hatékonyabb oltalmi lehetőségeit. Az 5 A cikk jelenlegi (a lisszaboni revízió során kialakult, a stockholmi felülvizsgálattal nem érintett) szabályai lényegében az alábbiakat rögzítik. A szabadalmas a gyakorlatba vételi kötelezettségének (ezt a kötelezettséget a hivatkozott szabály egyébként nem mondja ki) eleget tehet azzal is, hogy az oltalmazott megoldással készült terméket az oltalom országába importálja, nem köteles tehát a gyártást az adott ország területén folytatni. A tagországok jogosultak a szabadalomból folyó kizárólagos joggal való visszaélés esetére szankciókat előírni. Ilyen szankció elsősorban a kényszerengedély lehet, amennyiben ez hatástalan, az oltalom megvonásának is helye van. Kényszerengedély — a gyakorlatbavétel elmulasztása vagy nem kielégítő volta esetén — nem igényelhető, illetőleg adható egy bizonyos türelmi idő eltelte előtt, ami nem lehet rövidebb, mint a szabadalom megadásától 3, illetőleg a bejelentés benyújtásától 4 év (a szabadalmasra nézve kedvezőbb változat alkalmazásával), megvonásra pedig csak a kényszerengedély sikertelenségét követő 2 év után kerülhet sor. A kényszerengedély igénylése esetén a szabadalmas kimentheti mulasztását. A kényszerengedély nem lehet kizárólagos és nem ruházható át, következésképpen annak alapján allicencia sem adható. Ez a szabályozás a fejlődő országok álláspontja szerint lényeges népgazdasági, nemzeti érdekeiket sérti, nem segíti, sőt adott esetben gátolja a hazai ipart és us így különösen Bobrovszky (45. lj.), Sunshine—Buxbaum, op. cit., továbbá P. Kunz-HallStein: Verschärfter Ausübungzwang für Patente?, GRUR Int. 1981/6. 62
