Lontai Endre: Jogegységesítés a nemzetközi iparjogvédelem területén (Budapest, 1988)
II. Az iparjogvédelem nemzetközi intézményrendszere; a Párizsi Uniós Egyezmény
14. Az Egyezmény előírásai részben olyan elveket és normákat rögzítenek, amelyek a nemzetközi kooperáció direkt elősegítését célozzák, részben az iparjogvédelem területére eső nemzeti jogalkotás egységesítését, de legalábbis közelitését szolgálják. Csoportosíthatók az előírások annak alapján is, hogy az iparjogvédelem mely intézményére (pl. szabadalom, védjegy stb.) vonatkoznak, illetőleg hogy makroszintű (nemzetközi közjogi) feladatokat vagy az érdekelt (jogi és fizikai) személyek pozicióját érintő anyagi jogi normákat érintenek.46 A PUE alapvető elve az egyenlő elbánás (régime national, national treatment) elve.47 Ez a — nemzetközi kapcsolatokban egyébként tipikus48 — alapelv a diszkriminációmentes elbírálás követelményét tükrözi. Ehhez képest minden uniós tagország köteles az iparjogvédelem (oltalom megszerzése, fenntartása, érvényesítése stb.) terén ugyanolyan jogi feltételeket biztosítani bármely más uniós tagországból származó (állampolgár, ott székhellyel bíró jogi személy) bejelentő, illetőleg érdekelt részére, mint saját állampolgárai, illetőleg jogi személyei részére. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a külföldi bejelentőkre saját — előnyösebb vagy hátrányosabb — jogi normái kerülnek alkalmazásra, hanem azt, hogy elvileg a belföldiekkel azonos esélyekkel indulhat az adott ország „iparjogvédelmi verseny”-ében, azaz az adott nemzeti piacon — az iparjogvédelmi intézmény által nyújtott biztonságosabb pozíció folytán — kompetitivitása erősebbé válik. Tehát alaki — és nem anyagi — viszonosságot rögzít az egyenlő elbánás elve. A PUE-nek ez az alapvető elve jelentős mértékben elősegíti az iparjogvédelmi kapcsolatok nemzetközi fejlődését.49 Az alapelv érvényesülését — az eredeti koncepcióhoz képest — kiszélesítette a PUE 3. cikke, amely az egyenlő elbánás elvét alkalmazni rendeli azokra is, akik ugyan nem valamely uniós tagország joghatósága alá tartoznak, de ott lakóhellyel vagy „valóságos és működő” ipari vagy kereskedelmi teleppel rendelkeznek. Megjegyzendő még, hogy a gyakorlatban a régime national érvényesülési köre általában még szélesebb, kiterjed — vélelmezett viszonosság esetén — a nem uniós tagország természetes és jogi személyeire is.50 A PUE alapvető elvei és szabályai; az egyezmény jogi jellege 46 Bobrovszky, op. cit. (45. lj.) 47 Pontosabban a belföldiekkel egyenlő elbánás elve (national treatment of foreigners), ami nem azonos a különböző külföldi országok polgárainak diszkriminációmentes, egymással egyenlő elbánásával. A továbbiakban azonban a szakirodalomban szokásos rövidebb (pontatlan) terminológiát használom. Asszimilációs elvként is említik (Bogsch. op. cit. (45. lj.) Megjegyzendő, hogy vannak, akik az asszimilációs elvet másképp, a PUE 3. cikkében foglalt „kiterjesztő” elvként fogják fel. A PUE 100 éves évfordulója alkalmából az alapító tagok képviselői tanulmányokban elemezték döntésük gazdasági—társadalmi hátterét és indokait. Prop. ind. 1984/11. 48 Mádl F.—Vékás L.: Magyar nemzetközi magánjog. Budapest, 1981. pp. 180. et. seq. *9 Éppen ez az alapelv, amely a PUE aktuális revíziója során a fejlődő országok oldaláról szigorú bírálatban részesül. 50 Bobrovszky, op. cit. (45. lj.). 27
