Lontai Endre: Jogegységesítés a nemzetközi iparjogvédelem területén (Budapest, 1988)
IV. Aktuális tendenciák a nemzetközi iparjogvédelem területén
A know-how fogalmával kapcsolatban további kérdések is felmerülnek. Az egyik kérdés, valóban csak a műszaki jellegű ismeretek tekintendők-e know-how-nak vagy ennél szélesebb fogalom elfogadása indokolt. A fenti definíciók többsége szükebben fogja fel a know-how-t, de a jelzők használata (műszaki, ipari) — implicite — utal egy absztraktabb know-howkategóriára is. Aligha vitás, hogy a műszakit meghaladó, gazdasági, pénzügyi, szervezési stb. ismeretek is „vagyoni értékűek” lehetnek, megalapozott tehát a szélesebb fogalom, ebben a részben azonban a műszaki jellegű know-how elemzésére vállalkozom. (Az egyéb know-how oltalmát a versenyjogi, esetleg a szerzői jogi normák hivatottak és alkalmasak biztosítani.) Szokás a know-how-t aszerint osztályozni, mennyiben rögzített és mennyiben „személyes” jellegű (ennek elsősorban a know-how-ra is kiterjedő licenciaszerződési feltételek rögzítése során van szerepe). Ide tartozik a know-how elhatárolása más műszaki — és ugyancsak vagyoni értékű — ismeretektől, információktól, mint pl. az engineering vagy a műszaki segítség. Megítélésem szerint ezek a kategóriák is aggály nélkül besorolhatók a helyes értelemben vett know-how fogalmi körébe.416 Egy további csoportosítás azonban nagyobb jelentőséggel bírhat, nevezetesen az alkotók oldaláról. Vannak ugyanis olyan know-how-nak minősülő ismeretek, amelyek létrehozói, szerzői ismertek. Know-how-nak tekinthetjük azonban az olyan akkumulált, hosszú évek gyakorlata és tapasztalata alapján kialakult ismeretanyagot is, amelynél az „alkotó” személye kideríthetetlen (vagy legfeljebb csak egyes elemeit, de nem összességét illetően), amely tehát önálló „vállalati szellemi vagyon”-t képez, anélkül, hogy a szerzés eredeti vagy származékos jellege vitássá lenne tehető. Többen arra az álláspontra helyezkednek, hogy a know-how fogalmi eleme a titkosság, mások ezt vitatják. Nézetem szerint a titkosságpárti és az azt ellenző nézetek között korántsem olyan mély az ellentét, mint ez a vitákban hangot kap. (Ebben szerepet játszik az is, hogy a titkosság jogi kategóriáját sokszor más jogágazatban kimunkált fogalmak direkt transzponálásával közelítik meg.) Nézetem szerint azok az álláspontok is, amelyek a know-how gazdasági, vagyoni értékét, forgalomképességét, egyszóval árujellegét tartják szükséges és egyben elegendő fogalmi elemnek, implicite bizonyos titkossági mozzanatokat is ideértenek. Ha ugyanis — jelentős szimplifikációval — elismerjük az adott megoldás forgalomképességét, feltételezzük, hogy az, aki fizet érte, legalábbis bizonyos elemeiben azt nem ismeri, számára „relatíve” titkos. 100. Ugyancsak vitatott a know-how jogi oltalmának jellege, egyáltalán az ilyen oltalom léte. Vannak álláspontok, amelyek szerint a know-how de facto monopolhelyzet, puszta tény, de jogon kívülijogi oltalmat nem élvez. Álláspontom szerint ez a nézet nem megalapozott. A know-how feletti rendelkezés olyan tényleges helyzet, amely jogi relevanciával bír. (Analógiaként utalhatok a posszesszorius birtokvédelemre, amely „puszta tény”-hez fűz — nem elhanyagolható — jogi konzekvenciákat.) Jogi oltalmát biztosítják a versenyjogi normák, a polgári jog általános szabályai, pl. a felelősségre vonatkozó rendelkezések, a titokvédelem előírásai stb. Igen hatékony oltalmat biztosít a gondos 416 Ellenkező álláspontra Chavanne-Burst, op. cit. pp. 273. et seq. 155
