Lontai Endre: Jogegységesítés a nemzetközi iparjogvédelem területén (Budapest, 1988)

IV. Aktuális tendenciák a nemzetközi iparjogvédelem területén

— A szabadalmak után fizetendő használatiengedély-díjak nem befolyásolják hátrányosan a fejlődő országok devizamérlegét. Például Japán 1964-ben 6396 millió dollárt fizetett ki gyógyszeripari technológia bevezetéséért, de ... a kiadás tizenhatszorosát takaritotta meg. Japán tüneményes ipari fejlődése a japán kormány és az ipar véleménye szerint kiegyenlített szabadalmi intézményének tulajdonítható. . Úgy tűnik, az érvek és ellenérvek szaldója a szabadalmi oltalom pozitív értékeléséi húzza alá, s ez a magyar jogalkotó konzekvens álláspontja is. Az esetleges negatív konzekvenciákkal kapcsolatban nyomatékosan rá kell mutatni arra, hogy a szocialista (magyar) polgári jog alapelve a jogok társadalmi rendeltetésévé összhangban történő gyakorlásának követelménye, s az ezzel ellentétes joggyakorlás joggal való visszaélésnek minősül. A szabadalmasnak nem csupán — abszolút szerkezetű, kizárólagos —jogai vannak, hanem kikényszerít­hető kötelezettségei is. A szabadalmi oltalom tárgyi hatálya; az igénypontok 94. A szabadalmi oltalom időleges monopolhelyzetet biztosít jogosultjának. Ennek ellentétele, hogy a szabadalmas hozza nyilvánosságra megfelelő módon az oltalmazott találmányt, megoldást, tárja azt fel, annak érdekében, hogy az oltalmi idő lejárta (vagy az oltalom más okból korábban történő megszűnése) esetén a találmány közkinccsé válhassék. A nyilvánosságra hozatal tehát az oltalmat biztosító szabadalmi eljárás keretében történik. Ennek során rendkívül lényeges annak megállapíthatósága, mit is oltalmaz a szabadalom, mi ennek az oltalomnak a tárgyi hatálya. A posszibilis konkurensnek tudnia kell, milyen magatartása minősül bitorlásnak, hol maradt lehetősége új megoldások kutatására. Az oltalom határainak megvonásánál a modern szabadalmi jogban alapvető jelentőségű az igénypont. Az igénypontok jellegének, jogi hatályának az egyes jogrendszerek eltérő fontosságot tulajdonítanak. A gazdag variánsok között találunk igen szigorú gyakorlatot, az igénypontok szoros értelmezését éppúgy, mint kiterjesztő értelmezést, a „találmányi gondolat” oltalmát (az angol „pith and marrow” doktrína, a német megközelítés).383 A szabadalmas érdeke nyilvánvalóan az, hogy minél tágabban értelmezzék az igénypontot, minél szélesebb körben élvezhesse kizárólagos pozícióját, míg a versenytárs érdeke a minél szorosabb értelmezés mellett szól. Ezek a pozíciók azonban megfordulnak, megfordulhat­nak. A jogbiztonságot az szolgálja, ha mindenki számára nyilvánvalóak az oltalom határai, másrészt a túlzott szigorúság méltánytalan lehet az igénypontot adott esetben „szerencsét­lenül” fogalmazóval szemben. (Persze korántsem mindig igénypontszerkesztési „műhibáról” van szó. Az adott technikai terület objektív fejlődése is vezethet az oltalmi kör határainak olyan változásaihoz, amelyekkel a megfogalmazás idején egyszerűen nem lehetett 383 Somorjay, op. cit. (287. lj.) pp. 99. et seq.; Gödölle 1.: A szabadalmi oltalom tárgyi terjedelme néhány külföldi országban, MIÉ Közleményei, 18. 143

Next

/
Thumbnails
Contents