Rátky Miklós: A franchise szerződés jogi aspektusai (Budapest, 1994)
VII. Franchise szerződés jogi értékelése
mészete nem illik, hiszen a franchise-átvevő mint vállalkozó nem a franchise-átadó javára és ennek nevében köt szerződéseket. Ezzel szemben a franchise-átvevő a saját számlájára szerzi be a termékeket azért, hogy aztán ezeket saját nevében értékesítse, de tevékenysége nem a kiskereskedőkre jellemző köztes nyereség elérésére irányul. A rendszert saját tőkéjével működteti, és teljes terjedelmében viseli a vállalkozói rizikót is. Ugyanakkor az vitathatlan, hogy a franchise-átadó és a franchise-átvevő közötti viszony a továbbiakban nagyfokú gazdasági hasonlóságot mutat fel kereskedelmi képviseletet jellemző kapcsolatrendszerrel. Dogmatikailag azonban a kereskedelmi képviseleti szerződéstől el kell választani. Hiszen ott a kereskedelmi képviselő valójában ügynök, és a kereskedelmi funkciók, mint a tartalékképzés, raktározás, szállítási funkciók nem a vállalkozót mint önálló gazdasági egységet jellemzik, hanem azok az értékesítést elősegítő feladatokként szerepelnek. A franchise szerződés esetén figyelembe kell venni továbbá a szerződéses okiratban előirányzott kizárólagossági klauzulát is, valamint a franchise-átvevő azon jogát, hogy a franchise-átadó meghatározott áruinak és szolgáltatásainak értékesítése során a franchise-átadó nevét, védjegyét, ipari mintáját, továbbá egyéb védett jogait, úgymint a franchise-átadó know-how-ját, tekintettel a franchise-átadó által kifejlesztett szervezeti és versenyelemekre, felhasználja. Sokan a franchise-rendszerben a kereskedelmi képviselet továbbfejlődésének megtestesülését látják, mindez azonban nem jelenti azt, hogy a kereskedelmi képviseletet a franchising megelőzi vagy feleslegessé teszi. A franchise szerződés értelmezhető sui generis szerződésként. Magába foglalja a licencia szerződés, továbbá a törvényileg szabályozott szerződéstípusok, úgymint adásvétel, bérlet, haszonbérlet és társasági szerződés elemeit is. Ezen 84
