Rátky Miklós: A franchise szerződés jogi aspektusai (Budapest, 1994)
VI. A franchise szerződés jogi természete
Itt maga a társasági szerződés mint kötelmi jogviszonyt keletkeztető szerződési forma kerül elemzésre. Az irodalomban vitatott az a kérdés, hogy a franchise szerződésre vonatkozólag társasági jogi rendelkezések alkalmazhatók-e. Az viszonylag egyértelmű, hogy az értékesítési franchise esetén erre nemleges válasz adható. Törvényi elvárás az, hogy a társasági szerződés létrejötte valamely közös célt szolgáljon, elsősorban vagy majdnem kizárólag közös gazdasági célt. Az értékesítési franchising esetében, ahol a rendszer vertikálisan strukturálódik, a szerződő feleknek csak egy közös érdekük van, mégpedig minél magasabb nyereség. Ez természetesen önmagában még nem zárhatja ki a társasági jogi szabályok alkalmazhatóságát, sőt épp erősítené azt. Azonban itt a felek mellérendeltségével szemben szubordináció áll. Mivel a franchise-átvevő beékelődik a franchise rendszerbe, természetes, hogy függ magától a rendszertől és nem élhet olyan döntési szabadsággal, amely a társaság tagjait - itt most a tulajdonosi arányokon alapuló jogokat figyelmen kívül hagyva - a társaság tevékenységét illetően megilleü. A franchise-átvevő lényegileg nem más, mint az ügylet urának, a franchise-átadónak az érdekképviselője. Ez a megítélés akkor sem változik, ha a franchise-átvevő saját működése során szerzett tapasztalatait, vagy akár továbbfejlesztett knowhow-ját a franchise-átadó rendelkezésére bocsátja, vagy korlátozott döntési jogosultságot szerez a franchise rendszer egészét illetően. Minden esetben a franchise-átadónál marad a rendszer vezetésének a joga, megtartva azt az egyedüli kompetenciát, hogy a rendszert módosítsa, továbbfejlessze, mialatt a franchise-átvevőnek a jogi státusza alapvetően nem változik, önmagában a rendszer fejlődésének következtében. A franchise-átvevőnek ez az értékesítés területén megmutatkozó érdekképviselő funkciója csak abban az egy esetben 81
