Rátky Miklós: A franchise szerződés jogi aspektusai (Budapest, 1994)
IV. A franchising jogi fejlődése
tulajdoni szabályozásra nincs szükség. Ellenben az adók és a szavatossági jogok területén épp a rendszer komplexitásából adódhatnak olyan elemek, amelyek külön feladatot róhatnak a jogalkotóra. Magyarországon történt kezdeményezés a franchise szerződés Ptk-ba ültetésére (I. sz. melléklet), elsősorban az állam nemzetközi kötelezettségvállalásait illetően akartak a franchise-ból típus-szerződést kialakítani. Erre a kérdésre még visszatérek. A nemzetközi franchise kapcsolatoknál - értve ez alatt külföldi és belföldi között egyezményi rendelkezés híján kialakult viszonyokat - különböző jogi rendszerek ütközhetnek, amely a kollíziós normák alkalmazását teheti szükségessé. Amenynyiben a felek az irányadó jogot szerződésükben nem kötötték ki, és a felek közös akaratából más meg nem állapítható, a kérdésre a nemzetközi magánjog adja meg a feleletet. Amennyiben az államok között az adott kérdésben megállapodás nincs, és mivel a franchise szerződést mind ez ideig tipikus szerződésnek nem tekinthetjük, így a nemzetközi magánjog adta minden lehetőséggel számolnunk kell. Elsőként annak az államnak a joga lesz irányadó, amelynek területén a jellemző szolgáltatás kötelezettjének lakóhelye, szokásos tartózkodási helye vagy székhelye van. Amennyiben ez sem segítene, akkor lép be a másik általános szabály, amely azt mondja: „Azt a jogot kell irányadónak tekinteni, amelyhez a szerződés - az adott szerződéses viszony lényeges elemei szerint - leginkább kapcsolódik.” A magyar szabályozás koncepciójában ez a harmadik lépcső akkor következik be, ha a felek jogválasztása mint első lépcső, és a szerződésre egyébként irányadó jog mint második lépcső sem segít a kérdés megoldásában. Elsősorban az a tipikus vagy a komplex szerződéses viszonyokban kerül ez a harmadik lépcső alkalmazásra. Ezért külön ki kell emelni, hogy 39
