Rátky Miklós: A franchise szerződés jogi aspektusai (Budapest, 1994)
Mellékletek
f) köteles a franchise-adó által kifejlesztett üzleti módszerek minden későbbi módosítással egybekötött alkalmazására, és az ipari, illetőleg szellemi tulajdonon fennálló szabadalmazott jogok felhasználására; g) köteles a franchise-adónak a szerződésben megjelölt üzlethelyiség berendezésére és/vagy a szerződésben megjelölt szállítóeszköz külsejére vonatkozó követelményeket teljesíteni; h) köteles megengedni a franchise-adónak, hogy felülvizsgálhassa a szerződésben megjelölt üzlethelyiséget és/vagy a szerződésben megjelölt szállítóeszközöket, az eladott áruk és nyújtott szolgáltatások mennyiségét, valamint a franchisevevő leltárát és könyveit; i) csak a franchise-adó engedélyével helyezheti át a szerződésben megjelölt üzlethelyiséget; j) a franchise megállapodásból származó jogokat és kötelezettségeket csak a franchise-adó engedélyével ruházhatja át. (3) Amennyiben a (2) bekezdésben felsorolt kötelezettségek különleges körülmények alapján a 85. cikkely (1) bekezdésének tilalma alá esnének, ugyanúgy mentesítendők akkor is, ha nem az (1) cikkely szerint mentesített korlátozásokkal öszszefüggésben kerültek a megállapodásba. 4. cikkely Az 1. cikkely szerinti mentesítés az alábbi feltételek mellett érvényes: a) a franchise-vevő beszerezhet más franchise-vevőktől is a franchise tárgyát képező árukat, amennyiben ezen árukat a franchise-adó által létesített más hálózat révén engedéllyel bíró kereskedők is forgalmazzák; a franchise-vevőnek lehetősége kell, hogy legyen arra, hogy ezektől a kereskedőktől szerezze be őket; 173