Bendzsel Miklós - Emőd Péter - Kármán Gabriella (szerk.): Műtárgyhamisítás magyar szemmel - Ocsút a búzától (Budapest, 2019)
I. A műtárgyhamisítás szakmai szemmel - Bárki Gergely: Múzeumi rejtélyek és rejtvények - Czóbel-esetek
A felújításra szerény költségvetési keret állt rendelkezésre, ezért a high-tech elképzelésekről le kellett mondani, ám a korábbi, rendkívül avítt, korszerűtlen miliőt mégis sikerült teljesen megszüntetni, újjávarázsolni. A vadonatúj tető alatt a külső homlokzat, a nyílászárók teljes tatarozására, felújítására is sor került, sőt a belső tér is alaposan megújulhatott, de ami a legfontosabb: végre korszerű világítás mellett csodálhatjuk Czóbel remekműveit. Az ablaknyílások nagy részét és a felesleges terem közti boltíves nyílások zömét gipszkarton fallal fedettük be, így legalább harmincöt-negyven százalékkal sikerült megnövelni a kiállításra alkalmas felületet. A múzeum törzsanyaga zömmel az életmű kései periódusából áll, de a megnövelt falfelülettel nem (pusztán) az volt a cél, hogy a raktár mélyéről rivaldafénybe hozzuk a kevésbé ismert műveket, hanem hogy lehetőség nyíljon az oeuvre sokkal tágabb áttekintésére is. A megbízást azzal a feltétellel vállaltam el, hogy ez az új állandó kiállítás, elődjétől eltérően, már nem évtizedekig fog állni változatlanságában, hanem csupán egy esztendeig, és minden évben újrarendezhetem. Mivel a törzsanyag kevés lehetőséget nyújt a folyamatos megújulás nívójának javítására, ezért azzal az ötlettel álltam elő, hogy a jövőben „állandóan változó” állandó kiállítás aktuálisan új arculatát kölcsönzésekkel oldjuk meg. A kölcsönzések pedig elsősorban a múzeum gyűjteményében gyengén reprezentált periódusokat céloznák meg, azaz leginkább olyan festményekkel és grafikákkal tűzdelnénk meg a kiállítást, amelyek az életmű fehér foltjait hivatottak kiegészíteni. Az igazgató úr rendkívül támogatón állt a projekt mellé tudván azt is, hogy ez bizony minden évben költségvetési tételként fog jelentkezni. A hathatós támogatásnak köszönhetően 2018-ban már a harmadik újrarendezésnek állhattunk neki, és az sem elhanyagolható hozadék, hogy az első újrarendezés óta érezhetően megnövekedett a Czóbel Múzeum látogatottsága, sőt volt olyan időszak is, amelyben a korábban verhetetlennek ítélt Kovács Margit Múzeum látogatószámát is sikerült túlszárnyalni. AZ ÚJRARENDEZÉS „HÁTSÓ SZÁNDÉKA”, AVAGY A MÚZEUM MINT KUTATÓMŰHELY Az évenkénti újrarendezéssel, az állandóan változó, megújuló műtárgyanyaggal meggyőződésem szerint folyamatosan fenn lehet tartani az érdeklődést egy amúgy „ha már egyszer láttam, akkor pipálva” jellegű emlékmúzeum esetében is, és az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a közönség újra és újra ellátogat a képtárba. Ez fontos és örömteli eredmény, mindamellett ezzel az új rendszerrel volt egy másik, nem kevésbé lényeges és legalább ennyire örömmel, de még inkább izgalommal teli „hátsó szándékom” is, amely leginkább a kutatói vénámból fakadó kíváncsiságnak tulajdonítható. A Czóbel Múzeum műtárgyegyüttesével 2002-2006 körül kezdtem behatóbban ismerkedni, amikor a Nemzeti Galériában megrendezett Magyar vadak című kiállítást készítettük elő. Ekkor bepillantást nyerhettünk a raktári gyűjteménybe, és azonnal világossá vált, hogy a múzeum törzsanyaga is számos meglepetést rejt, a feldolgozás korántsem ért véget, sőt bizonyos tételek tekintetében még a leltárba vétel sem történt meg. Ezt követően, 2014-ben a szentendrei MűvészetMalomban kurátortársaimmal, Kratochwill Mimivel, Bodonyi Emőkével és Jurecskó Lászlóval karöltve alkalmam volt megrendezni Czóbel valaha nyílt legnagyobb szabású, a legtöbb művet felsorakoztató önálló kiállítását. Ekkor is számos kérdés vetődött fel a kiállítandó műveket 74
